#2

Sokat töprengek a hozzáállásomon, hogy vajon jó-e. Lehet, hogy eleve hülyeség ezen gondolkozni, de annyiszor mondják, hogy akkor jön a baba, amikor az ember tényleg készen áll rá (?) mentálisan (?) is (?), hogy óhatatlanul is beleültetik a fülembe a bogarat. Szóval az van, hogy én egyáltalán nem vagyok ráfeszülve a kérdésre, nem érzem sürgősnek a dolgot, és úgy élek, mintha nem lenne holnap ilyen szándékunk - tervezünk utazásokat hónapokra előre, iszom alkoholt (mondjuk annyit, amennyit korábban, ami kb. havi fél liter összesen), járok futni, nincs még gyerekszoba, nem olvasok (és egyelőre nem is tervezek olvasni) kismama-könyveket, stb. Pont az döbbentett rá egyébként arra, hogy lehet, hogy ez így nem oké, hogy egy barátnőm, aki szintén babát tervez, mesélte, hogy milyen terheskönyveket rendelt a netről, meg hogy azért kezdték csak nemrég a babaprojektet*, hogy az esküvőjükön (ami pár hete volt) még ihasson, én meg azt éreztem, hogy amíg nem vagyok terhes, addig minek, nem érek rá a kilenc hónap alatt kiművelődni? Meg amíg nem vagyok terhes, addig minek úgy élni, mintha az lennék? De közben meg kicsit hiszek a "bevonzásban", nyilván a biológiai tényezők után sokadrangúan, hogy ha nem is viselkedem úgy, mint ha várnám a babát, akkor ő ugyan miért jönne? 

Ennek egy részét annak tudom be, hogy fiatal vagyok (27), és van olyan ismerősöm, aki majd' tíz évvel idősebb nálam, hosszú évek óta próbálkoznak sikertelenül, de még nem ment el orvoshoz kivizsgáltatni magát. Nyilván nem verseny, de emiatt (is) úgy érzem, semmiről nem vagyok lemaradva, ha csak 3-4 év múlva sikerül, akkor akkor. Persze sokkal jobban szeretném, ha már most terhes lennék, de abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a mostani életembe a gyerek csak mint "még egy plusz jó" hiányzik, nem mint valami, amitől azt várom, hogy attól lesz nekem jó. 

A másik a meddőségről szóló szakirodalom, amiről ugyanezt gondolom: majd az orvosom megmondja, mit csináljak, meg ha arra kerül a sor, a diagnózist, annak minden következményével, nem kell és nem is akarok előre elméleteket gyártani. Persze százmillió lombikblogot kiolvastam a-tól z-ig, és az örökbe.hu-t is követem (de sokkal régebb óta, mint hogy nálunk ez napirendre került volna) szóval azt hiszem, egyrészt valamiért jobban hiszek abban, hogy nem fog sikerülni (természetes úton) teherbe esnem, mint hogy igen**, másrészt a legrosszabb forgatókönyveket is láttam másoknál. Azzal mondjuk nem tudom, hogy barátkoznék meg, ha kiderülne, hogy sehogy nem jön össze a vérszerinti gyerek, és örökbe kell fogadni. Azt se tudom, itt az hogy működik. Na jó, erre tényleg bőven ráér visszatérni, ha esetleg komolyan el kell gondolkozni rajta. :D

Eredetileg amúgy arról akartam írni, hogy nekem ezt az egész gyerekkérdést valami pozitív, rózsaszín felhő lengi körül, és nagyon várom, hogy terhes legyek, és ennek jegyében pl. imádok gyerekszobákról képeket nézegetni, és elképzelni, a mienknek milyen lesz. :) (Az összes kép a google-ról van.)

*ettől a szótól kiráz a hideg. Futottak még: pocak, pocaklakó, pocilakó, stb.

** ez megérne egy pszichológust, de egyelőre normálisnak hiszem magam, mert van rá racionális okom, hogy miért hiszem azt, hogy nekem ez nem fog könnyen menni

#1

Az első bejegyzés. Ez a legnehezebb. Hosszas vívódás után végülis azért pakolom ki mindezt a netre, mert én is nagyon szeretek hasonló sztorikat olvasni, érdekel mások "gyerekig vezető" (és persze utána tartó) útja, szóval hátha ez is érdekes (vagy esetleg hasznos) lesz valakinek.

Simán lehet, hogy ismersz személyesen, vagy a blogomról, vagy más blogról, gyakran kommentelek, felismerhető a stílusom, és az is, hogy milyen témájú blogokat olvasok. Ez esetben kérlek, privátban jelezd, hogy rátaláltál erre a blogra, ne fedd fel az identitásomat kommentben. (Ettől még kommentelni kommentelj nyugodtan, sőt!)

Kisbabát szeretnénk. 

Összefoglalom az előzményeket. Körülbelül egy éve nem védekezünk - nem szeretem a "próbálkozás" szót, mert bár a szexuális életünk nem mondható tökéletesnek, azért alapvetően a cél az élvezet, nem pedig a fajfenntartás. Inkább úgy mondanám, körülbelül egy éve nem védekezünk és én körülbelül egy éve reménykedem minden hónapban egy picit. 

Mielőtt az egészségügyi előzményekre térnék, kicsit elidőznék azon a pillanaton, amikor abbahagytuk a védekezést. Én egy ideje már pedzegettem a férjemnek, hogy jó lenne egy kisbaba, meg hogy szerintem nálam lesznek problémák, szóval nem kéne sokat várni, de ő - józanul - azon az állásponton volt, hogy előbb legyen állásom, fix munkaviszonyom, hogy legyen honnan elmenni gyesre. Tavaly márciusban kezdtem dolgozni, eredetileg egy határozott idejű szerződéssel, de nagyon valószínű volt, hogy maradhatok majd utána is (így is lett). Úgyhogy abban állapodtunk meg, hogy várjuk meg, hogy egy év munkaviszonyom legyen, és utána jöjjön a kölök, ahogy a férjem előszeretettel hivatkozik a leendő gyerekünkre. Azt nem tisztáztuk, hogy csak utána kezdünk-e el próbálkozni, vagy már előtte is, de végül nem is került sor erre a beszélgetésre, mert tavaly júliusban egyszer csak a férjem khm, hogy is mondjam szépen, hát na, gumi nélkül élvezett belém. Én nem bántam, sőt, bár meglepett, hogy nem kérte ki a véleményemet, hogy még mindig akarok-e tőle gyereket, na nem mintha nemet mondtam volna és nem mintha nem tudta volna, hogy akarok, de akkor is, mi ennél demokratikusabbak szoktunk lenni. Na mindegy, hát így kezdődött tíz nap híján egy éve. (Mert mondanom se kell, ezek után nem kezdtünk el újra védekezni :D)

És akkor ez után kb. egy hónappal vagy pár héttel, már nem emlékszem, elmentem nőgyógyászhoz, hogy mégis mondja meg, látja-e a természetes teherbeesésnek bármilyen akadályát. Külföldön élünk majdnem két éve, és korábban itt nem voltam nőgyógyásznál, és otthon se mondhatom, hogy komolyan vettem a dolgot. Elmondtam a(z itteni) nőgyógyászomnak, hogy mindig is rendszertelen volt a menstruációm, vannak hízási és szőrösödési problémáim is, de a PCOS-t és az IR-t is kizárták otthon már korábban, vérvételek és uh alapján. Ő is csinált ultrahangot, és mutatta, hogy valóban, vannak kisebb ciszták, de egyik se ad okot aggodalomra, és nem is képeznek füzért, ahogy a PCO-nál, úgyhogy ez teljes biztonsággal kizárható. Látta, hogy nemrég volt peteérésem, ez is tökre megnyugtatott, tudom, hogy van olyan, akinek nincs. Megvizsgált betapintással is, és mondta, hogy abszolút nem lát/érez semmi problémát, próbáljak minél egészségesebben élni, többet mozogni stb., de egyébként fiatal vagyok, menjek haza és dugjunk nyugodjak meg, ha 9-10 hónap múlva sem vagyok terhes, jöjjek vissza.

Aztán úgy alakult, hogy nem 9-10, hanem két hónap múlva mentem vissza, ugyanis júniustól szeptemberig nem jött meg. Korábban is volt olyan sokszor, hogy egy hónap kimaradt, de olyanra nem emlékeztem, hogy kettő is kimaradt volna. Persze egy ezredmásodpercre eszembe jutott, hogy mi van, ha terhes vagyok, egy másik ezredmásodperc alatt teszteltem is, nyilván negatív, de tudtam is, hogy tuti nem. Úgyhogy visszamentem a dokihoz, hogy csináljon velem valamit, ő meg még mindig nem tűnt úgy, hogy túlaggódja a dolgot, felírt folsavat (mert miért ne, gondolom), meg beutalt vérvételre, amit utána nem beszéltünk meg, de azt ígérte előtte, hogy a leletet ő is meg én is megkapom, és ha bármi van, ami utánkövetést vagy azonnali cselekvést igényelne, akkor jelentkezik és megbeszéljük, hogyan tovább. Nem jelentkezett, a leletből pedig az derült ki, hogy magas a prolaktinom: a referenciatartomány 5.2-26.5 (ng/ml), nekem pedig 31.0 lett. Mivel a doki nem hívott föl, nem kezdtem aggódni, csak utánaolvastam, hogy az egészséges életmód meg a minél kevesebb stressz csökkenti a prolaktint is, persze örültem volna, ha megmondja, mit (ne) csináljak, de elég hülyén éreztem magam őszintén szólva így is, mert úgy tűnt, én aggódom túl tök fölöslegesen az egészet. 

Hát jó. Elkezdtem normálisan vezetni, hogy mikor jön meg, meg hogy mikor vagyunk együtt, persze a menstruációs naptáramnak peteérés szempontjából nem lehet hinni, mert 28 napos ciklussal számol, én meg nem tudom, nekem hány napos, néha órát lehetne igazítani hozzá, mert napra pontosan ugyanakkor jön meg két hónapban, aztán kimarad, aztán tök máskor jön meg, szóval wtf az egész, de azért a peteérés tüneteit már sikerült beazonosítanom (egyébként a gyakorikérdéseken rengeteg valós személyes tapasztalat olvasható a témában, erről például ott találtam a legtöbb hasznos dolgot), de még így se tudom, van-e minden hónapban, amikor megjön. 

Ez az elmúlt év így nézett ki: 06.19., 09.22., 10.25., 11.28., 01.25, 02.27., 05.07., 06.08. Nagyon durva, semmi rendszert nem látok benne, még ha minden második hónap maradna ki, de nem. Ebből mondja meg valaki a peteérésemet :D 

Elhasználtam pár terhességi tesztet nyilván, de a lelkem mélyén mindig is (már jóval azelőtt, hogy egyáltalán szexuális életet kezdtem volna élni) sejtettem, hogy nekem nehézségeim lesznek a teherbeeséssel, így aztán igazi csalódás eddig nem is ért. 

Mivel viszont lejárt az egy év, vagy majdnem, jövő hétfőn (07.03.) megyek vissza a dokihoz, hogy mondjon valami okosat, és meg fogom kérdezni a prolaktin-szintről meg általában a szeptemberi vérvétel eredményéről (bár szerintem fog csináltatni egy újat).