38+1

Nem nagyon tudok érdemiről beszámolni, teljesen hihetetlen, hogy most már tényleg bármelyik nap akár meg is születhetne a kisfiunk. Semmi jele egyelőre, vagy hát semmi általam érzékelhető jele - tegnap voltam CTG-n, a gép nem mutatott összehúzódásokat, viszont rendes vizsgálat csak jövő hétfőn lesz, akkor talán ki fog derülni, tágul-e már a méhszáj vagy mi van. Ha ugye addig meg nem szülök! :P 

Még mindig nem parázom túl ezt a szüléstémát, továbbra is a kíváncsiság dominál, meg hát ott van az a megnyugtató tudat, hogy létezik fájdalomcsillapítás (és annak is különböző fokozatai). Biztos vagyok benne, hogy nem lesz kellemes, de nincs választásom. (Kivételesen még ez is inkább megnyugtat, mint idegesít, pedig amúgy nem szeretem, ha kikerül a kontroll a kezemből.) 

balra 38 hetes babalak, jobbra a bepakolt kórházi cuccok tartalma

37+0

Mindig bullshitnek éreztem, hogy ódegyönyörű a terhes (pardon: várandós) női test, de azt be kell vallanom, hogy harminc évem alatt sose éreztem magam ennyire jól a testemben! Mondjuk a combom belsején levő vörös csíkokról le tudnék mondani, de még azok se érdekelnek. :D 

jó a buli odabent (34+3)

(és utólag látom csak, hogy véletlenül ugyanaz a felső van rajtam, mint a legutóbbi hasonló videókor, csak most látszik is)

33. hét

Bálnaüzemmódban vagyok most már pár napja. Nehezen és nem szívesen mozgok, a fotelből felállni nem igazán tudok, tegnap elsétáltam a postára és teljesen kifáradtam, a bébi mindenhol nyom, néha kifejezetten kellemetlen, ahogy mozog, de persze ha meg nem mozog, akkor az a bajom, szóval na. Ennek ellenére a mai viziten az derült ki, hogy csak két kilót szedtem föl az elmúlt négy hétben, pedig sokkal többnek érzem a növekedést. 

33+0

Azt hozzá kell tennem, hogy nem könnyítem meg a magam dolgát, mert szinte kizárólag tésztát és édes dolgokat eszem, meg gyümölcsöt, amennyit csak találok itthon :D 

Na mindegy, beszéljünk a bébiről, ő érdekesebb. Ma láttam az ultrahangon, ez a legértékelhetőbb kép, amit kaptam róla, orrlyukak premier plánban:

Olyan szívesen megnéztem volna a kis arcát rendesen, utoljára 10 hete láttam a nagy ultrahangon, de olyan pózban volt, hogy a doki mondta, hogy teljesen fölösleges próbálkozni is. Apropó póz, keresztben fekszik a kis drága, szóval vissza kell mennem jövő héten, hogy megnézzük, hajlandó-e befordulni... Ha nem fordul be, és úgy folyik el a magzatvíz, az para, és kaptam erre vonatkozó utasításokat is (azonnal lefeküdni hanyatt, lábakat felpolcolni, és hívni a mentőt), kicsit ijesztő, de egyelőre igyekszem nem aggódni, mert még van pár hete, és a legutóbbi ultrahangon is lent volt a feje, szóval meg tud még fordulni, és ezt a doki is megerősítette. 

A számszerű adatok is érdekesek az uh-kép bal felső sarkában: 2066 gramm, az már egy egészen emberi szám, és 30 centis a törzse, szóval az egész gyerek minimum 45, az is már olyan méret, amitől nem hőkölök hátra, hogy úristendepici. Az engem kicsit meglep, de igazából nem tulajdonítok neki jelentőséget, hogy bár a doki mindkét értékre azt mondta, hogy normális, a gép ebből két különböző terhességi kort és terminust következtett ki, és egyik se az, amit nekem kitartóan mondanak. :D Most rákérdeztem direkt azért, és azt mondta, hogy június 22-26. De mint tudjuk, a babákat nem érdekli, hogy mikorra vannak kiírva. Részemről töltse be a 37 hetet és forduljon be, és utána jöhet. 

Egyébként ha végül nem fordul be és császár lesz a vége, engem az se izgat, semennyi jelentősége nincs a szememben, hogy valaki hüvelyi úton vagy császárral szül-e (pláne, hogy az esetek nagy részében nincs is választása), kizárólag az érdekel, hogy a gyerek egészséges legyen, ne legyen neki traumatikus a születésélmény, és nekem se legyen nagyon szar. Ebben a sorrendben. 

Volt ma is ctg, amit most már egyre nagyobb meggyőződéssel utálok, ugyanis a baba folyton elmászott és hosszú percekig kellett keresni a szívhangját, és bár közben a szülésznő meg én is éreztük, hogy mozog, azért ez ijesztő, pláne amikor ugyanabban a helyiségben ott van egy másik kismama, akinek bezzeg a babája egyhelyben marad és szép szabályosan ver a szíve és ezt hallanom is kell (mindkét monitor ki van hangosítva). Kedvencem, amikor besípol a gép, mert túl sok ideje nem találja a szívhangot. Nem lenne szabad a kismamákat ezzel ijesztgetni. :P 

A következő felvonás, hogy jövő szerdán visszamegyek ultrahangra, aztán pénteken meg aneszteziológussal és szülésznővel van randim (nincs fogadott szülésznőm, mindenkiben megbízom), és valamikor még ez utóbbit megelőzően egy vérvételt is meg kell ejtenem. 

31. hét a bulika

harmincon túl

Annyira azt érzem, hogy nem fogom én június 22-ig húzni ezt a terhességet... aztán persze lehet, hogy a ded rámcáfol. Nehéz is vagyok meg türelmetlen főleg, siettetném is az időt, de közben remélem, hogy mire szülök, normalizálódik a kórházi helyzet annyira, hogy a kispapa végig bent lehessen velünk, na és persze a maternity leave is úgy van számolva, hogy a valós szüléstől 12 hét, nem a kiírt időponttól, szóval minél később, annál jobb. 

Az a terv, hogy május közepére legyünk ugráskészek: legyen kész a szoba mindenestül, és legyen összepakolva a kórházi csomag. Az még egy hónap. És onnantól még egy bő a kiírt időpont... mondtam már, hogy türelmetlen vagyok? Meg nagyon-nagyon kíváncsi is, hogy ki sül ki ebből. :)) 

Jövő péntek az utolsó munkanapom, mentálisan már "kicsekkoltam", hihetetlenül motiválatlan vagyok, de próbálom összeszedni magam, hogy a leendő utódomat ne lehetetlen helyzetben hagyjam ott. (Egyelőre nincs egyébként utódom a covid-szitu miatt, és úgy néz ki, hogy július 1-jétől lesz csak, addig meg szétdobják a feladataimat a meglevő kollégák között.)

A szüléssel kapcsolatban olyan érzésem van, mint anno gyakran vizsgák előtt: tudom, hogy már csak egy pici hiányzik, hogy teljesen fel legyek készülve, de már nincs kedvem tanulni, inkább nekikezdenék a vizsgának, mert már bennem van a drukk és nem tudok a tanulásra koncentrálni, és annak ellenére, hogy nem tudok mindent, biztos vagyok benne, hogy jól fog sikerülni. Ha még nem mondtam volna: türelmetlen vagyok. Majd emlékeztessetek erre, amikor egy párnapos, -hetes újszülöttel zombiként mászkálok a lakásban és visszakívánom a terhességet, amikor még akkor alhattam, ehettem és tisztálkodhattam, amikor akartam. :P

30+3 (tegnap)

29. hét

Az eheti pocakfotó:

Megvolt a CTG, elég para volt - nekem, laikusnak, aki sose látott ilyet. A bébi szívhangját és a méhösszehúzódásokat monitorozzák (utóbbiak nem voltak), és hallani is lehet, de főleg egy kijelzőn látni a számokat, és az elején tök jól indult, 140-160 között mozgott a szívhang, ami teljesen normális, aztán elkezdett fluktuálni, de nagyon kilengett, volt, hogy lement 57-re, sőt, egyszer a gép azt mutatta, hogy nincs, na azt a pillanatot nem kívánom senkinek, de aztán a következő pillanatban meg felugrott 140-re, majd 185-re, majd 210-re. Majd visszament 135-150 közé és ott is maradt. Állítólag meg az orvosom szerint ez tök normális, hát rám azért a szívbajt hozta. Még szerencse, hogy csak fél óra volt, de abban is úgy elfáradtam, hogy legszívesebben a nap további részét átaludnám.

Volt utána még ultrahang, ami bruttó másfél percig tartott, azt tudtam meg belőle, hogy tiszta a magzatvíz, szép a placenta, egészséges méretű a bogyóka (ebben a sorrendben). Két darab teljesen értékelhetetlen képet kaptam. 

Következő CTG+UH négy hét múlva, május 5-én - harminchárom hetesen!!! Én már azt se értem, hogy hogyan lehetek majdnem 30 hetes, de hogy még utána is lesznek hetek, és a bébi a mindenféle applikációk szerint még a jelenlegi súlyának kétszeresét is fölszedi közben, de hosszában már csak pár centit nő... hát... oké... :D 

24. hét

Tegnap megvolt a 24. heti vizit is, a Kisdedet sajnos nem láttam, mert ugye pár nappal korábban volt a nagy UH, kicsit csalódtam is, de jól jön másra azért az a +30 euró például cuki rugdalódzókra.

A dokinő úgy kommentálta az UH-eredményeket, hogy minden nagyon szép, nagyon jó, nagyon normális (!), és csak így tovább. A súlygyarapodásomra nem tett megjegyzést, pedig ha jól láttam, a legutóbbi vizsgálat óta eltelt négy hét alatt ÖT kilót bírtam hízni... Nagyon sok édeset eszem mostanában, és amikor sósat, akkor se éppen valami könnyed kis salátát. Kívánni úgy kimondottan nem kívánok semmit (csak a szénhidrátot bármilyen formában). Kíváncsi vagyok, vajon később lesz-e savanyú uborka eperfagyival-korszakom. A vérnyomásom továbbra is rendben. 

Jövő kedden fogorvos, szerdán cukorterheléses vérvétel (brrrr). Nagyon nehezen viselnék egy esetleges diétát, úgyhogy ajánlom, hogy ne legyen terhességi diabéteszem. 

Egyébként egyre nehezebben mozgok és kapok levegőt, nagyon hamar kifulladok, sajnos úgy érzékelem, hogy a bokám is vizesedik, pedig még a 10 fokot se éri el a napi hőmérséklet, mi lesz itt késő tavasszal?!, és éjszakánként szinte pontosan kétóránként ébredek pisilni. Ezzel meg is van a napi mozgás, mert a hálószobánk az emeleten, a wc a földszinten van... :P Napközben még mindig annyit pisilek csak, mint a nemterhes emberek, tök fura. Amúgy teljesen frissnek és fittnek érzem magam, szívesen mozgok (séta, túra, meg az úszás is tervben van, csak ahhoz kéne egy fürdőruha, ami rámjön), és szellemileg is teljesen önmagam vagyok (az első trimeszter ebből a szempontból olyan volt, mintha valami üvegbúra vagy vattaréteg alatt töltöttem volna). 

Baba-lak 24 hetesen, sok pixellel

Kicsit írnék a terhesség lelki oldaláról is. Rengeteget könnyebbedett a lelkem az első trimeszterhez képest, szerintem valahol a 20. hét környékén nyugodtam le végre, már nem hiszem azt, hogy mindenképp valami rossz fog történni. Naponta hetvenkilencszer nézem meg a legutóbbi UH-képeket, már tervezem, hogy a kis arcából hűtőmágnest csináltatok, szóval teljes rózsaszín köd. Borzasztó nehezen állok ellen a kétszáznyolcvanadik babaruhának, és utálom a fast fashion láncokat, amiért kihasználják a kismamák gyengeségét és cukibbnál cukibb cuccokat árulnak egész emberi összegekért. Számolom vissza a napokat a gyes kezdetéig (még 38 munkanap!), és igazából már alig várom a szülést, de persze csak legkorábban betöltött 37 hét után. :D Többen kérdezték már, hogy nem félek-e a szüléstől, de (még?) egyáltalán nem. Bentmaradni nem szoktak a babák, szóval valahogy csak kijön majd. Azért jelentkeztem egy háromalkalmas szülésfelkészítőre, majd májusban lesz, hogy még annyira se féljek, mint majd addigra valószínűleg fogok. :P 

18. hét (vége)

Odáig fajult a Gyermek növesztése, hogy tegnap két idegen néni konkrétan jött és megsimogatta a hasamat. Mondanám, hogy kedves tőlük, de igazából nem értem, mi visz rá bárkit arra, hogy egy vadidegen testét megérintse. 

Be kellett szereznem kismamafelsőket, mert bár eddig se hordtam nagyon testhezálló cuccokat, hirtelen a mellem is növekedésnek indult, úgyhogy szinte minden szűk. Melltartókat is kellett vennem, és bár online rendeltem, csak egyszer fogtam mellé (pun not intended), és másodjára már sikerült a jó méretet belőnöm, és ezzel is úgy vagyok, mint a kismamanadrágokkal (amiket kb. a 12. hét óta hordok amúgy), hogy annyira kényelmesek, nemterhesen is ezeket kéne hordanom!

Ma voltam másodszor kismamajógán, vasárnaponként van, nagyon jólesik, főleg nyújtunk meg a majd a szüléshez szükséges izmokat erősítjük. Meg relaxálunk sokat, ami közben egyesek hajlamosak elszenderedni... 

Csütörtökön "beírattuk" a Dedet a bölcsibe, azaz felvetettük a várólistára, mert itt sajnos nagyon kevés az állami/önkormányzati fenntartású bölcsi, és messze nincs elég hely a gyerekeknek, úgyhogy a terhesség 4-5. hónapjában van épp időben az ember ahhoz, hogy elcsípjen egy helyet, mire a gyereke kb. 10 hónapos lesz... 

Ami a belsejemet illeti, nem nagyon tudok miről beszámolni, néha mintha már-már éreznék valami kis kaparászást, izomrángáshoz hasonlító izét a hasamból, de olyan ritkán és rövid ideig és gyengén, hogy mindig csak utólag regisztrálom, hogy lehet, hogy a Baba volt az. Még mindig ráérek állítólag, de már tökre érdekel, hogy milyen az, amikor tényleg érzem a magzatmozgásokat. Ahogy időben egyre távolodom az előző ultrahangtól, úgy frusztrál egyre jobban, hogy nem tudom, minden oké-e bent, de szerencsére egyre közelebb van a következő vizit (febr. 4.) időpontja, úgyhogy remélem, addig nem kergetem magam teljesen az őrületbe. 

"Terhestüneteim" nincsenek szinte egyáltalán, az étvágyam hatalmas, de érdekes módon nem vagyok éhesebb, mint régen, csak még akkor is éhesnek érzem magam, amikor már az előttem levő kaja felét eltüntettem. :D Éjszaka már nem hatszor kelek pisilni, csak két-háromszor, és az oldalamon egész jól tudok aludni úgy, hogy a hasam alá teszek egy párnát. Amúgy a terhesség előtthöz képest eddig kb. 3 kilóval vagyok nehezebb, de az első trimeszter közepéhez képest majdnem 8-cal. De minden vizsgálatkor megmérnek, és még egyszer se kifogásolták a súlygyarapodást, úgyhogy én se zavartatom magam. 

A 20. heti (!!) uh után jelentkezem. :)

16. hét

Ma megint láttam a fiúcskát ultrahangon, minden értéke tökéletes, meg az enyémek is, úgyhogy lassan talán elhiszem, hogy ennek bizony egy gyerek lesz a vége. :D Amúgy hálistennek a második trimeszter eddig tényleg sokkal jobb, mint az első, a gyomorégésen és a gyakori pisilésen kívül nem igazán van tünetem. Húzódnak az izmok, szalagok, meg ki tudja még, mik a hasamban, de rugdosást egyelőre nem érzek (első terhességnél korai is lenne, és ebből a szempontból ez elsőnek számít). 

A munkahelyemen már megbeszéltem a gyest, és lassan ránézünk a bölcsődékre is...