2018. március 18., vasárnap

életjel

Semmi (érdemi) fejlemény, ejtettem a témát. Most inkább kiélvezem, amit gyerek nélkül lehet, csinálok minden mást, hogy eltereljem a figyelmemet, és egészen sikeres ez a stratégia. Most már nem azon görcsölök, hogy miért nem vagyok még terhes, hanem azon, hogy nehogy xy előttem legyen az, mert az milyen gáz lenne... Úgyhogy ennek a káros gondolatnak a leépítésén fáradozom, egyelőre nem tudom, mennyi sikerrel, mert azóta a közvetlen környezetemből senki nem lett terhes - persze a FB-on látok másokat azért, jönnek azok a bébik rendesen -, aztán, ki tudja, egyszer talán mi is eljutunk oda, hogy a sikertelenek minket utáljanak irigyeljenek. :P 

Amúgy a dokim most azt javasolta, hogy folsav helyett szedjek Infolicot - három hónapig napi két zacskóval -, illetve hogy kezdjek el Clomidot szedni. Aminek, ha jól értem, ugyanaz a hatóanyaga/hatása, mint a Clostilbegytnek (amiről már rengeteget olvastam online), peteérést serkent, a recept szerint a ciklus 2-7. napján kell szedni három hónapon át, majd három hónap szünet, majd megint egyszer három hónap, de ha két kúra alatt nem vezet sikerre, akkor fölösleges harmadszor is belevágni. Asszem nekem három ciklusnyi adag van csak eleve. Elég dühös vagyok, mert a dokit e-mailben zaklattam február elején, hogy mi legyen a spermiogram utáni folytatás, cseszett reagálni, azóta meg lement két ciklusom is - tőlem merőben szokatlan módon :D -, amikor elkezdhettem volna a Clomidot (meg az Infolicot, bár az ciklusfüggetlen). Ezen a két hónapon nyilván semmi nem múlik, csak frusztráló, hogy tehettem volna valamit, de a dokim nem segített. Végül amúgy pár napja válaszolt, ez is valami.
Ha már a ciklusomnál tartunk, január-február-márciusban nagyon szépen menstruáltam, sőt olyannyira, hogy márciusban 22 napra jött meg, egy tizedmásodpercre a nulladik napi barnázásnál meg is dobbant a szívem, de aztán másnapra egyértelmű lett. Remélem, a tendencia áprilisban is folytatódik, és akkor hajrá Clomid. 

(A blog címét viszont attól tartok, meg kell változtatnom, ha csak a következő két hétben nem történik csoda...)