Oké, be kell vallanom valamit, légyszi ne vessetek meg. Mi nem azért "kezdtük el a babaprojektet" két éve, hogy azonnal gyerekünk legyen. Persze örültem volna neki, meg biztos, hogy a férjem is, de azért alapvetően eddig sose volt arról szó, hogy iszonyatosan rettenetesen vágytam volna a gyerekre, csak tudtam, hogy jó lenne, ha lenne, és hogy nem fog egykönnyen megfoganni (és tényleg), ezért minél hamarabb minél komolyabban kell vennünk, hogy ne 35 évesen jöjjek rá, hogy jaaaa, ez nem megy egyik hónapról a másikra. De most valami megváltozott*. Egy csecsemő formájú űr lett bennem, a szívemben, és igazi vágyódást érzek a gyerekem iránt, tulajdonképpen olyan, mintha már meglenne és szeretném. Nem is "olyan, mintha", hanem már szeretem. Csak még nincs meg. Most tényleg fáj, amikor terhes nő jön szembe velem az utcán, vagy kiderül valakiről, hogy terhes. Hiányzik a gyerekem.
*Persze lehet, hogy a Clomid hatására. Más bajom is lett tőle, ami nem túl kellemes (hasra hízás, szuper, ha nem húzom be, úgy nézek ki, mint egy öt hónapos terhes).
*Persze lehet, hogy a Clomid hatására. Más bajom is lett tőle, ami nem túl kellemes (hasra hízás, szuper, ha nem húzom be, úgy nézek ki, mint egy öt hónapos terhes).
