Nem nagyon akaródzott megnyitnom ezt a blogot az elmúlt hónapban, írnom ide meg pláne. Annyira azt vártam, hogy le lehessen már zárni ezt az egész vetélés-sztorit, hogy új ciklust (új életet) lehessen kezdeni (minden értelemben). És először azt hittem, az augusztus 26-i bejegyzéskor meg utána még egy darabig, hogy lelkileg minden oké, a régi én vagyok, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy elég nagy tévedésben voltam (vagyok?), mert jött egy olyan időszak, amikor mindenféle terhes-, baba- és kisgyerek-kontenttől megkeseredett a szám íze és elég rosszul éreztem magam. Ez amúgy még nem ért véget, azt hiszem. :( Gyanús is volt, hogy pár nappal a vetélés után már lezártam volna az ügyet, kicsit (?) mintha a szőnyeg alá akartam volna söpörni. De közben emlékszem arra a "szivárványos" pillanatra: ott és akkor tényleg megnyugodtam.
Amúgy azóta se sikerült sírnom (más miatt se, de emiatt se), és ez eléggé aggaszt, valahogy el kéne gyászolnom ezt a terhességet mégiscsak. Persze lehet, hogy tök fölöslegesen rágom magam azon, hogy miért nem vagyok szomorú(bb).
Két hete megtudtam, hogy egy nagyon kedves barátom a sorstársam lett, na akkor egy ideig nagyon szomorú és sokkolt voltam, és ez a saját gyászommal is szembesített, ami szerintem jót tett. Főleg, hogy kiderült, hogy volt egy hét, amíg pont még mindketten terhesek voltunk... #ohtheirony ❤
Az a nemlétező stratégiám a gyászfeldolgozásban, hogy nem foglalkozom a vetélés gondolatával direkt, nem hergelem magam, hogy jaj, de rossz nekem, de ha eszembe jut, nem hárítom el, sőt van, hogy kihangosítom (ha olyannal vagyok, aki tud róla). Aztán majd csak elmúlik a keserűség a babafotók láttán. Meg majd csak elmúlik az is, hogy néha eszembe jut, épp hány hetes terhes lennék, mekkora lenne már a hasam... Ugye elmúlik?
Ami a dolog fizikai részét illeti, szinte napra pontosan 30 nappal a vetélés után elkezdtem barnázni, és először nagyon örültem ennek, mert ekkorra volt beígérve az első menstruáció. De sajnos a barnázásból nem lett vérzés, hanem egy-másfél hétig tartott, változó mennyiségben, úgyhogy meguntam a végére és visszamentem az orvosomhoz, hogy nézze már meg, miért van ez. Megnézte, és a hematóma még mindig részben bent van. :( Azt mondta, ez a barnázás még folytatódhat hetekig is, de adott egy fogamzásgátlót (!), amit most egy hónapig kell szednem, és amikor megjön kb. 3 hét múlva, az egy erősebb vérzés lesz, amikor garantáltan minden, aminek nem kellene bennem lennie, távozik. Utána pedig szabad az út. Végre látom a fényt az alagút végén!
