csak ennyit szeretnék mondani

első trimeszteri összefoglaló

Tök jó lenne azt írni, én örülnék neki a legjobban, hogy a fizikai nehézségek ellenére élveztem az elmúlt 8 (12) hetet, és rózsaszín fellegekben járok, hogy végre én is "igazából" terhes vagyok, de sajnos nem ez az igazság. Az igazság az, hogy egyrészt baromira megszenvedtem fizikailag a dolgot, a 7-11. hetek voltak a legkeményebbek, folyamatos émelygés, hányinger, napi többszöri hányás, és teljes gyengeség, pár jobb napot leszámítva. Némileg nyilván segített a tudat, hogy nem beteg vagyok, hanem terhes, és a tünetek jót jeleznek, de közben - és itt jön a másrészt - folyamatosan bennem volt, hogy mi van, ha tök hiába vagyok szarul, és megint vetélés lesz a vége? Ezt a gondolatot sajnos baromi nehéz elhessegetni, és az az öndiagnózisom, hogy még most is a csalódástól védem magam, mert egyelőre egyszerűen képtelen vagyok érzelmileg kötődni a terhességhez, a bennem levő magzathoz, akinek pedig már emberformájú kis arca is van, amit láthattunk is múlt héten. Ultrahangtól ultrahangig élek, két vizit között pedig visszatartott lélegzettel, óvatosan fogalmazva, lábujjhegyen beszélek a terhességről. Mert mi van, ha a legutóbbi ultrahang óta történt valami? A vetélés utáni terhesség oltári szívás sajnos. Nem tud az ember felszabadultan örülni, mert tudja, a saját bőrén tapasztalta, hogy egy pillanat alatt elvehetik tőle az örömöt. Hiába a tökéletes eredmények, hiába a statisztikák. Azért reménykedem benne, hogy idővel ez javul és tudok majd ennél felhőtlenebbül is terhes lenni!

12. hét

Továbbra is minden tökéletes, a tarkóredő 1,8 mm, megvan mindene, integetett az ultrahangon az apukájának (aki végre el tudott kísérni), és "valószínűleg kislány"!

Ezt a nagyon érdekes képet mutatom: a két agyfélteke felülnézetből. Nem fantasztikus, hogy ilyeneket lehet látni?

11. hét

Tökéletes méretek, erős szívhang. Jövő héten Down-szűrés. Kaptam carnet de maternité kiskönyvet meg szülésznő-listát. 

♡

♡

♡