Annyira azt érzem, hogy nem fogom én június 22-ig húzni ezt a terhességet... aztán persze lehet, hogy a ded rámcáfol. Nehéz is vagyok meg türelmetlen főleg, siettetném is az időt, de közben remélem, hogy mire szülök, normalizálódik a kórházi helyzet annyira, hogy a kispapa végig bent lehessen velünk, na és persze a maternity leave is úgy van számolva, hogy a valós szüléstől 12 hét, nem a kiírt időponttól, szóval minél később, annál jobb.
Az a terv, hogy május közepére legyünk ugráskészek: legyen kész a szoba mindenestül, és legyen összepakolva a kórházi csomag. Az még egy hónap. És onnantól még egy bő a kiírt időpont... mondtam már, hogy türelmetlen vagyok? Meg nagyon-nagyon kíváncsi is, hogy ki sül ki ebből. :))
Jövő péntek az utolsó munkanapom, mentálisan már "kicsekkoltam", hihetetlenül motiválatlan vagyok, de próbálom összeszedni magam, hogy a leendő utódomat ne lehetetlen helyzetben hagyjam ott. (Egyelőre nincs egyébként utódom a covid-szitu miatt, és úgy néz ki, hogy július 1-jétől lesz csak, addig meg szétdobják a feladataimat a meglevő kollégák között.)
A szüléssel kapcsolatban olyan érzésem van, mint anno gyakran vizsgák előtt: tudom, hogy már csak egy pici hiányzik, hogy teljesen fel legyek készülve, de már nincs kedvem tanulni, inkább nekikezdenék a vizsgának, mert már bennem van a drukk és nem tudok a tanulásra koncentrálni, és annak ellenére, hogy nem tudok mindent, biztos vagyok benne, hogy jól fog sikerülni. Ha még nem mondtam volna: türelmetlen vagyok. Majd emlékeztessetek erre, amikor egy párnapos, -hetes újszülöttel zombiként mászkálok a lakásban és visszakívánom a terhességet, amikor még akkor alhattam, ehettem és tisztálkodhattam, amikor akartam. :P
 |
| 30+3 (tegnap) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése