Érdekes az időérzékem mostanában: a terhesség előtt a két hónap hosszú időnek tűnt, ilyen "ki tudja, mi minden történhet még addig", "hol van az még"-kategóriának, most meg kicsit be vagyok szarva, hogy már CSAK két hónap, az SEMMI, itt van egy SZEMPILLANTÁS alatt... És hát azt mondják, az idő múlása akkor érződik csak igazán gyorsnak, amikor az embernek már van gyereke. Amúgy szerintem a járvány is hozzájárul egy kicsit, mert belátható időre nem lehet eleve tervezni (utazásokat mármint), és így a legkorábbi időpont, amikorra reálisan bárkinek a látogatása szóbajön, az késő nyár-kora ősz. Elvileg a szüleim jönnének meglátogatni, az volt a terv, hogy július közepén (nagyságrendileg), utána meg a másiknagymama, meg valamikor a két nagybácsi (az öccseink) és aztán a barátok, de hát a fene tudja, mi lesz ezekből.
Az első trimeszterben még végtelennek tűnt az egy-egy ultrahang közötti másfél-két hét, pedig az micsoda luxus volt, most 4-5 hét is eltelik, és érdekes módon nem vagyok türelmetlen (persze ha lehetne, hetente benéznék most is). Mondjuk sokat segít, hogy a gyermek szétrúgja a bordáimat, így van folyamatos visszajelzés, hogy minden oké. :D Brrr, azt az első trimeszteri szenvedést nem kívánom vissza, még ha objektíven nézve ez azért egy könnyű terhesség is.
Felmerült a tesókérdés közben, igazából nem tesó-, hanem védekezésszempontból. Egyikünk se akar megint elkezdeni védekezni, és mindketten akarunk még egy gyereket. Na de mi van, ha azonnal összejön? Gyakori, hogy meddő pároknál az első, évekig várt terhesség után nagyon könnyen jön(nek) a következő(k). Mekkora a jó korkülönbség? Mennyi pénzünk van nekünk erre? És idegrendszerünk? :D Persze aztán lehet, hogy azt fogjuk mondani, elég nekünk egy gyerek is...
A poszt címére visszatérve, olyan teendőink vannak a következő egy-másfél hónapban (hogy ne maradjon semmi az utolsó pillanatra), hogy a babaágy megszerzése az ismerősöktől, akik odaígérték, pelenka és related holmik beszerzése, autósülés beszerzése (kiderült, hogy amit vettünk használtan babakocsi-együttest, annak az autósüléséhez nincs isofix-alj, és ezt a modellt már nem forgalmazzák), bébimonitor beszerzése, gyerekszobában rendrakás, online szülésfelkészítő megtekintése, aneszteziológussal való személyes vagy telefonos konzultáció (ennek legalább időpontja is van: május 15.), kórházi pakk összeállítása (mától megint engedik, hogy a kispapa bent legyen, halleluja!)... meg a másik kétezer-hatszáz dolog, ami nem jut eszembe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése