36+5

Ma voltam ctg-n, gyönyörű szívhangot produkált a fiatalember, és kétszer-háromszor próbált ugyan elmászni a ctg elől, de ugye már nincs hova, úgyhogy pár másodperc után megtalálta a gép megint. Akkorákat zakatolt, csak néztem (hallgattam)! 

Aztán a ctg után meglepetésszerűen megjelent a dokim (mára csak ctg volt betervezve), és mondta, hogy ha van kedvem, megnézhetjük ultrahangon, mert most épp nincs dolga. Ingyen és bérmentve :D Nyilván igent mondtam, az ultrahangnál már csak az ingyen ultrahangot szeretem jobban! 

Két dolog derült ki: a gyermeknek van orra, és már 2800 gramm. Jézuska, mi vár rám. :D

Minden oké, megint megdicsérte a magzatvizet, és aztán utólag láttam, hogy beleírta a kiskönyvembe a "méhnyak" rovatba (!), hogy "2000", de nekem nem mondott semmit, hüvelyi ultrahangot meg nem csinált, szóval nem tudom, ezt vajon hasi uh-n lehet látni? (Azt jelenti, hogy a méhnyak 2 ujjnyi, és zárt. Alapesetben ez 3000, azaz három ujjnyi és zárt, itt lehet olvasni róla, ha valakit bővebben érdekel.) Na, szóval valami nyoma mégiscsak van, hogy itt hamarosan szülés lesz. Összehúzódásaim száma kereken nulla. 

kaja

Biztos voltam benne, hogy egyszer csak majd beüt az, amiről mindenkinél olvasni lehet, hogy fura kajákat kívánok meg (vagy normál kajákat fura kombinációban), de egyelőre nem volt ilyen. Olyan igen, hogy napokig/hetekig nagyon szívesen ettem egy bizonyos dolgot, vagy hogy álmodoztam valamiről, de olyan, hogy úristen nekem most [valami]t muszáj ennem azonnal és haladéktalanul, olyan nem. Tendenciák azért voltak!

Az első trimeszterben, mielőtt az igazán kemény hányós hetek elkezdődtek volna, a bazsalikomos paradicsomszósz volt a legjobb barátom, illetve kb. bármi, ami sós. A hányós időszakban (7-11. hét) egyrészt kifejezetten nem bírtam ránézni a paradicsomszószra vagy bármire, ami paradicsomos - és a paradicsomellenességem egészen a második trimeszter végéig (közepéig?) tartott -, másrészt ugye mást se nagyon bírtam enni. A hányás ellen valahol olvastam, hogy a sima popcornt ajánlják, sajnos elég későn akadtam erre az infóra, és lehet, hogy addigra magától is csillapodott volna a folyamatos émelygés, de mindenesetre volt egy-két hét, amikor konkrétan csak és kizárólag popcornt ettem, minden étkezés helyett. Nem a legegészségesebb választás, de annyira jólesett a gyomromnak! A lakásnak meg olyan szaga volt, mint egy moziteremnek. :D Az első trimeszternek ebben a második felében egyáltalán nem ittam kávét, de nem undorodtam tőle kimondottan, sőt, csak a gyomromnak nem esett jól, meg ugye eleve nem nagyon maradt meg bennem semmi, és nem akartam még ennél is jobban felgyorsítani az emésztésemet. Fun fact, hogy az első trimesztert 84 kilóval kezdtem (október elején, mondjuk), és pont a napokban találtam meg, hogy november végén 78 kiló voltam. Kaptam egyébként a dokimtól egy nagyon koncentrált gyömbérkivonatot tartalmazó tablettát émelygés ellen, amit napi kétszer kellett szednem, de nem tudom, mennyire volt hatékony - rendesen beszedtem, mégis hánytam, aztán el is múlt a hányás. De ugye nem tudom, mi lett volna, ha nem szedem. 

A második trimeszterben asszem nem volt kajaszempontból semmi különös, arra emlékszem, hogy nagyon szívesen ettem fűszeres, csípős, intenzív ízű kajákat, de mivel én ezeket terhességtől függetlenül is komálom, nem tudom, volt-e bármi összefüggés. Újra ittam kávét és visszatértem az édességekhez is. :P

A harmadik trimeszter már sokkal markánsabb ilyen szempontból, bár még mindig nem érzem, hogy extrém lenne, de kifejezetten kívánok bizonyos dolgokat (nem egyszerre), amikből végtelen mennyiséget el is tudok fogyasztani: barack (nektarin és őszi), tejes dolgok, túrós dolgok, jégkrém, általában az édes dolgok, tejbegríz, tejberizs és a legújabb favorit, a császármorzsa, sósvajas-lekváros bármilyen péksüti (talán ez a legextrémebb kombináció :D), vajas kenyér (!), és hónapok óta álmodoztam a görögdinnyéről, amit végre ma ettem is, és nem biztos, hogv valaha még akarok még mást enni, talán csak őszibarackot. :D Mivel néha ég a gyomrom és van egy kis refluxom, a csípős, fűszeres kajákat kerülöm, de nem is nagyon kívánom, inkább csak a gyümölcsöt tényleg. 

Szóval még mindig várom, hogy megkívánjam a csokifagyi-kovászos uborka kombinációt!

pregnancy after loss

Elég sokat agyalok azon mostanában, hogy vajon lelkileg "jól csinálom-e" ezt a vetélés utáni terhesség dolgot. Persze, nem lehet rosszul csinálni, meg sehogyan se, csak hogy vajon normális-e, ahogy érzek. Sok-sok sorstársat követek virtuálisan, és valahogy az a benyomásom, hogy hozzájuk képest* túl könnyen, túl gyorsan léptem túl azon, hogy mostanra már lenne egy 14 hónapos kisbabám, ha nem vetélek el. Őszintén szólva ha az ő posztjaik nem lennének, szerintem még ennyiszer se jutna eszembe. Valahogy nem tudok arra a terhességre úgy visszagondolni, mint egy potenciális kisbabára, akinek élnie kéne - nyilván ebben nagyon sokat számít, hogy nem kötődtem hozzá még érzelmileg, amikor elvesztettem, meg nem éltem bele magam abba az egész terhességbe (időm se nagyon volt rá). Nem tervezem elmesélni a kisfiunknak, legfeljebb, ha érdeklődik majd nagyobb korában, hogy volt előtte egy vetélésem, se azt, hogy milyen sok idő volt, mire ő "összejött". Nem hiszem, hogy ennek van jelentősége. Edukációs, érzékenyítő céllal persze jó lesz, ha tudja majd, amikor odakerül, hogy milyen nehézségekkel kell sajnos nagyon sokaknak szembenézni, amikor kisbabát szeretnének, de ettől az egy aspektustól eltekintve egyáltalán nem érzem fontosnak, hogy erről beszéljek vele. 

Igazából csak attól félek, hogy ugye nem arról van szó, hogy nem nézek szembe a saját veszteségemmel, és ez majd egyszer csak valamilyen más formában tör elő, például nem fogok tudni kötődni a saját gyerekemhez, mert a lelkem mélyén attól félek, hogy őt is elvesztem. Ez most ilyen nagyon fölösleges túlgondolásnak tűnhet (még nekem is annak tűnik), és remélem, alaptalan is. Meg azt is remélem, hogy azzal, hogy ezt így meg tudom fogalmazni és tudatosítani magamban, tárgytalanná is válik.

*mert ők még a gyerekeik egy-kétéves korában is csomót posztolnak ebben a témában, a terhességük alatt meg pláne - persze, tudom, hogy olyasmit is lehet posztolni, amit az ember igazából nem gondol/érez komolyan, és igazán nem ebből kéne kiindulnom

35+2

Vajon az öttel ezelőtti bejegyzésben foglaltak (miszerint a kisfiunknak, amíg ő nem akarja, nem lesz publikus digitális lábnyoma) megszegésének számít, ha megosztom a ma kapott képek egy részét? :D Ha annak számít is, sajnos nem tudok ellenállni a kísértésnek, na és a fogadalmaim úgyis a születés utánra vonatkoznak, ugye. Szóval íme Pofazacskó Úr őméltósága 35 hetesen és 2 naposan. 

Minden rendben vele, továbbra is lent van a feje, ma nem mászkált el a ctg elől sem, úgyhogy az én vérnyomásom is oké maradt. A magzatvíz tiszta.

Kaptam olajat gátmasszázshoz, meg málnalevél-teát az összehúzódások serkentésére. És megbeszéltük a maradék négy (!) vizsgálat időpontját, feltéve ugye, hogy nem szülök előbb. Hát, már nagyon látszik a vége! 

A súlygyarapodásom a terhesség előtthöz képest 19, a tizenegyedik heti méréshez képest (akkorra fejeztem be a hányást nagyjából) 23 kiló. Vicces lesz ezt majd leadni. 

jó a buli odabent (34+3)

(és utólag látom csak, hogy véletlenül ugyanaz a felső van rajtam, mint a legutóbbi hasonló videókor, csak most látszik is)

befordult! :)

Rendes gyerek ez, meghallotta, hogy így sajnos nem tudom természetes úton még csak megpróbálni se megszülni, úgyhogy magától befordult, semmit nem éreztem belőle, a szokásos mozgásokon kívül. :D (Ezt ma egy nettó másfél másodperces ultrahangon állapította meg a doktornénim, amiért a rövidsége miatt nem is kellett fizetnem!)

live online szülésfelkészítő

Ma volt ilyenem, két szülésznő tartotta, és tényleg élőben, mert úgy kezdődött, hogy próbálták a mennyezeti világítást kicsit kevésbé vakítóra venni, és közben jókat kuncogtak a saját bénázásukon. Nagyon profi volt ettől eltekintve, most nem is a konkrét tartalomra gondolok, mert azt nyilván nem kérdőjelezem meg, de a kórház saját felületén lehetett nézni a videót, és volt mellette egy csetablak, ahova mindenki beírhatta az akármilyen hülye kérdését, és az a szülésznő, aki nem beszélt, vagy írásban válaszolt, vagy tolmácsolta a kérdést az előadást tartónak, és ő élőszóban elmondta a választ. Olyan rengeteg új infó nem volt benne, de azt például megtudtam, hogy tíz-tizenöt perces fájásokkal  (vagy a magzatvíz elfolyásakor) javasolják, hogy elinduljon az ember a kórházba, ez meglepett, mert én úgy tudtam, ötperceseknél ritkább fájásokkal még nem érdemes. De hangsúlyozták, hogy nem lehet "túl korán" bemenni, és ha a felvételkor a ctg mutatja az összehúzódásokat, akkor nem fognak hazaküldeni semmiképp. Kérdésre azt is elmondták, hogy ha valaki elég közel lakik és elég jól van, akkor akár be is sétálhat, csak kísérje el valaki. :D Mutattak gyakorlatokat a fájdalom enyhítésére illetve a vajúdás felgyorsítására, meg a helyes légzést ugye... amit szerintem ha már nagyon fáj, akkor marha nehéz lesz betartani, de meglátjuk. Ja, amúgy ezt is hangsúlyozták, hogy ha már az elejétől nagyon fájnak a fájások (!), akkor nem kell a tízperces gyakoriságot megvárni, nyugodtan lehet menni hamarabb, és ugyanígy, ha a tízperces fájások még abszolút elviselhetőek (és nem folyt el a magzatvíz), akkor lehet még a saját otthonunk kényelmében szenvedni tovább, szóval leginkább a szülő nőre van bízva. Ha meg nem vagyunk biztosak benne, hogy amit érzünk, az most akkor tényleg az-e, vagy hogy ami jön belőlünk, az magzatvíz-e, akkor vagy inkább menjünk be, biztos, ami biztos, vagy nyugodtan telefonáljunk be és az ügyeletes szülésznő a tüneteink alapján majd megmondja, hogyan tovább. 

Megtudtam, hogy van lehetőség birth plant írni (és elküldeni nekik emailben, és ők majd beleteszik a papírjaink közé), amiben ki lehet térni mindenféle kívánságokra, pl. milyen csokit kérek a vajúdáshoz. Na jó, nem, igazából olyasmiket, hogy mi az a beavatkozás, amit ha csak lehet, szeretnék elkerülni, vagy mi az, amitől különösen félek, milyen helyzetben szeretnék vajúdni, mi a helyzet az arany órával, stb. 

Rákérdeztem, és sajnos maszkban kell szülni a jelenleg hatályos intézkedések szerint. Akkor lehet levenni a maszkot, ha a szobában egyedül vagyunk a kispapával (meg a babával, ugye). Brrrr. Nagyon remélem, hogy ez még megváltozik júniusig. Illetve a kispapa a szülőszobára a kitolási szakaszkor jöhet csak be (ez is brrrr), és ha egyszer bejött, nem mászkálhat ki-be. A kórteremben 10-től 19-ig látogathat, de onnan is ha egyszer kiment, akkor már nem jöhet vissza aznap. Viszont ami tök jó, és nem tudtam, hogy császármetszéskor is bent lehet a szülőszobán (kivéve, ha valamiért altatni kell a kismamát). 

Holnap lesz szó a szoptatásról, csütörtökön meg a szülés után közvetlenül történő dolgokról (meddig kell bent maradni a kórházban, ott mit kell csinálni az újszülöttel, akinek ugye melyik az eleje, stb.). 

szerintem milyen anyuka (nem) szeretnék lenni

Ezt a bejegyzést direkt azért írom, hogy majd később visszaolvashassam és összehasonlíthassam, milyen cuki kis terveim voltak, és ahhoz képest a valóság hogy alakult. Előre bocsátom, hogy tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy rengeteg dolog nem rajtam múlik, és ennek szellemében az első és talán legfontosabb dolog, amit alapelvként szeretnék szem előtt tartani, hogy

- rugalmas leszek: vannak elképzeléseim, hogy mit hogy (nem) fogok csinálni, de szeretnék a megérzéseimre és főleg a baba reakcióira hagyatkozni, nyilván a józan ész határain belül. :)

Szóval terveim szerint:

- nem fogom hasrafektetni a babát, hanem megvárom, amíg magától megfordul,

- nem fogom magamra kötözni,

- nem fogok semmiféle kifejezetten "fejlesztő" játékot, hangot kiadó színes műanyag bizgentyűt, kis hintáztató ülést, babaágyra akasztandó zenés kütyüt stb. venni neki,

- jaj, ez nehéz, és ezért inkább úgy is fogalmazom meg, hogy megpróbálok majd nem bekapcsolni neki videót, meg egyáltalán a lehető legkevesebb képernyőnek kitenni (utóbbit passzívan is értem, nem szeretném, ha úgy nőne föl, hogy azt látja, a mi kezünkben folyton telefon van, de ez nem tudom, hogy oldható meg, tudván, hogy én állandóan fotózni akarom majd),

- apropó fotózás: arccal nem fog szerepelni a közösségi médiában, amíg csak saját maga úgy nem dönt, hogy erre igénye van - a születésekor ki fogunk rakni egy képet, utána pedig majd kitaláljuk, hogy oldható meg, hogy aki szeretné, lássa (zárt FB-csoport, google album, havi státuszemail képekkel, valami ilyesmi),

- nem fogunk vele egy ágyban aludni, és egy szobában is csak addig, amíg az éjszakai kelések miatt erre feltétlenül szükség van, mert szeretném minél hamarabb arra szoktatni, hogy van egy önálló tere, amivel ő rendelkezik, és nem mászkálunk bele,

- ugyanez érvényes a testére is: idegeneknek nem szeretném a kezébe adni, engedni, hogy hozzányúljanak, csak a családtagoknak és a nagyon közeli barátoknak, és csak, ha nem tiltakozik,

- az elejétől fogva fogok mesélni/olvasni neki, akkor is, amikor "még nem érti", 

- ugyanígy, a legelső pillanattól kezdve mindig el fogom neki mondani, épp mit csinálok vele (pl. pelenkázáskor, fürdetéskor),

- igyekszem majd nem sokat káromkodni előtte :D,
- igyekszem majd nem produkáltatni és videófelvétel céljából felszólítani mindenféle tevékenységre ("mondd, hogy..."), na ez szerintem tipikusan olyasmi, amit a legtöbb kismama - riadtan látva, mire képesek a friss anyukák - megfogad, aztán nem tud betartani, úgyhogy nekem sincsenek illúzióim, de akkor is ehhez a listához tartozik,
- igyekszem majd nem szívbajt kapni, amikor elindul (akár kúszva, négykézláb, akár már fölállva) és mindent is megfogdos és a szájába vesz, hanem hagyni, hogy felfedezze a dolgokat,
és szerintem itt be is fejezem ezt a listát, mert látom lelki szemeimmel, ahogy pár hónappal idősebb énem megsimogatja a fejemet, hogy milyen aranyos vagyok, hogy elveim vannak.

A gyereknevelés "elméletibb" oldaláról nincsenek ennyire konkrét elképzeléseim, de nyilván, mint mindenki, azt szeretném, ha a kisfiunk boldog, kiegyensúlyozott, lelkileg is egészséges, nyitott, érdeklődő, kíváncsi ember lenne, és azt remélem, hogy az, hogy szeretettel várjuk, és egy önmagában is teljes kapcsolatba érkezik minden szempontból nyugodt körülmények közé, ehhez jó alapot fog szolgáltatni. Aztán hogy a Télapóról és társairól mit mondunk majd neki, ha eljön az ideje, azt még meglátjuk. :D 

33. hét

Bálnaüzemmódban vagyok most már pár napja. Nehezen és nem szívesen mozgok, a fotelből felállni nem igazán tudok, tegnap elsétáltam a postára és teljesen kifáradtam, a bébi mindenhol nyom, néha kifejezetten kellemetlen, ahogy mozog, de persze ha meg nem mozog, akkor az a bajom, szóval na. Ennek ellenére a mai viziten az derült ki, hogy csak két kilót szedtem föl az elmúlt négy hétben, pedig sokkal többnek érzem a növekedést. 

33+0

Azt hozzá kell tennem, hogy nem könnyítem meg a magam dolgát, mert szinte kizárólag tésztát és édes dolgokat eszem, meg gyümölcsöt, amennyit csak találok itthon :D 

Na mindegy, beszéljünk a bébiről, ő érdekesebb. Ma láttam az ultrahangon, ez a legértékelhetőbb kép, amit kaptam róla, orrlyukak premier plánban:

Olyan szívesen megnéztem volna a kis arcát rendesen, utoljára 10 hete láttam a nagy ultrahangon, de olyan pózban volt, hogy a doki mondta, hogy teljesen fölösleges próbálkozni is. Apropó póz, keresztben fekszik a kis drága, szóval vissza kell mennem jövő héten, hogy megnézzük, hajlandó-e befordulni... Ha nem fordul be, és úgy folyik el a magzatvíz, az para, és kaptam erre vonatkozó utasításokat is (azonnal lefeküdni hanyatt, lábakat felpolcolni, és hívni a mentőt), kicsit ijesztő, de egyelőre igyekszem nem aggódni, mert még van pár hete, és a legutóbbi ultrahangon is lent volt a feje, szóval meg tud még fordulni, és ezt a doki is megerősítette. 

A számszerű adatok is érdekesek az uh-kép bal felső sarkában: 2066 gramm, az már egy egészen emberi szám, és 30 centis a törzse, szóval az egész gyerek minimum 45, az is már olyan méret, amitől nem hőkölök hátra, hogy úristendepici. Az engem kicsit meglep, de igazából nem tulajdonítok neki jelentőséget, hogy bár a doki mindkét értékre azt mondta, hogy normális, a gép ebből két különböző terhességi kort és terminust következtett ki, és egyik se az, amit nekem kitartóan mondanak. :D Most rákérdeztem direkt azért, és azt mondta, hogy június 22-26. De mint tudjuk, a babákat nem érdekli, hogy mikorra vannak kiírva. Részemről töltse be a 37 hetet és forduljon be, és utána jöhet. 

Egyébként ha végül nem fordul be és császár lesz a vége, engem az se izgat, semennyi jelentősége nincs a szememben, hogy valaki hüvelyi úton vagy császárral szül-e (pláne, hogy az esetek nagy részében nincs is választása), kizárólag az érdekel, hogy a gyerek egészséges legyen, ne legyen neki traumatikus a születésélmény, és nekem se legyen nagyon szar. Ebben a sorrendben. 

Volt ma is ctg, amit most már egyre nagyobb meggyőződéssel utálok, ugyanis a baba folyton elmászott és hosszú percekig kellett keresni a szívhangját, és bár közben a szülésznő meg én is éreztük, hogy mozog, azért ez ijesztő, pláne amikor ugyanabban a helyiségben ott van egy másik kismama, akinek bezzeg a babája egyhelyben marad és szép szabályosan ver a szíve és ezt hallanom is kell (mindkét monitor ki van hangosítva). Kedvencem, amikor besípol a gép, mert túl sok ideje nem találja a szívhangot. Nem lenne szabad a kismamákat ezzel ijesztgetni. :P 

A következő felvonás, hogy jövő szerdán visszamegyek ultrahangra, aztán pénteken meg aneszteziológussal és szülésznővel van randim (nincs fogadott szülésznőm, mindenkiben megbízom), és valamikor még ez utóbbit megelőzően egy vérvételt is meg kell ejtenem.