utolsó előtti poszt erről a terhességről

Ma visszamentem ultrahangra, hogy a doktor megnézze, minden kijött-e. Szerencsére úgy tűnik, a lényegi részek igen, így műtétre nincs szükség, viszont egy pici hematóma még maradt, az vagy magától kijön pár napon belül, vagy a szombat reggel felhelyezendő egy db Cytotec tabletta kisegíti. A következő menstruációm után kell még egy ultrahang, hogy tuti minden üres és oké legyen, aztán hajrá védekezés nélküli szex! 

a lelki része

Fel voltam készülve rá, hogy nem lesz baba, meg hogy ennyi volt a terhesség, de azért szerdára már elég szomorú voltam, és csütörtökön egész nap sírhatnékom volt, de csak nem jött ki. Meg kell, hogy mondjam, a mindenféle barátaink-ismerőseink kedves szavai majdnem kihozták a bőgést, de sajnos mégse. És aztán aznap délután megtörtént a csoda. Elkirándultunk, persze csak nagyon visszafogottan, az egyik kedvenc helyünkre itt a közelben, ahol van egy folyókanyarulat meg egy kilátó, és ahogy odaértünk a kilátóhoz, a folyó fölött a semmiből (tényleg! mert se a nap nem sütött különösebben, se eső nem esett) megjelent egy szivárvány!

Azóta jól vagyok. :) Egyszerűen tudom, pont olyan bizonyossággal, mint ahogy ennél a terhességnél tudtam, hogy nem oké, hogy lesz olyan, hogy oké lesz. Lehet, hogy nem legközelebb, hanem csak utána, de hamarosan.

nagyon undi kontent avagy a missed ab - második rész

nagyon undi kontent avagy a missed ab - első rész

mit lehet ilyenkor írni

Sajnos a megérzéseim most se csaltak meg, ennyi volt ez a terhesség. De legalább volt terhesség! Két év próbálkozás után ez is csoda. Az ultrahangon ma az látszott, hogy szabálytalan a petezsák (ez már önmagában elég lenne), és hogy a benne levő valami nem nőtt múlt hétfő óta, sőt, "összeesett", szívhangról meg ugye ne is beszéljünk. A gyógyszeres befejezést választottam enyhe orvosi nyomásra, amúgy vagy várni kellett volna, hogy magától beinduljon a vetélés, vagy műtét. Én legszívesebben a műtétet választottam volna, az a legbiztosabb, leggyorsabb, legtisztább, de ugye sebekkel és több lehetséges komplikációval jár. A gyógyszer az esetek 85%-ában ugyanolyan eredményes, mint a műtét, 15%-ban meg műteni is kell. Remélem, erre azért nem kerül sor, a gyógyszeres megoldásról is olyan rémtörténeteket olvastam... Ha minden jól (?) megy, szerda estére nagyjából már túl is leszek a vetélésen. Majd megírom, remélem, nem lesz olyan borzalmas.

A múltheti pofáraesés után a mai hírek igazából nem ráztak meg annyira. Számítottam erre. Erre számítottam? Nem tudom, az elmúlt hat napban az összes verziót elképzeltem, beleéltem magam ebbe és az ellenkezőjébe is. De legbelül az eleje óta tudtam, hogy nem alaptalanul vagyok szkeptikus. Aztán mára virradóra azt álmodtam, hogy ott vagyunk az UH-n, nem volt képernyő, de az egész helyiséget betöltötte a szívdobogás... Akkor ébredés után egy kicsit átadtam magam a képzelgésnek, hogy minden oké lesz, már 5-6-7 mm-es embriót látunk délután és szívhangot. Hiszen anno a hsg-nél is biztos voltam, hogy találnak valami gebaszt, aztán mégse. De aztán ahogy telt a nap, annyira ideges voltam, és annyira akartam tudni már, hogy mi van, hogy mire a rendelőbe értem, úgy éreztem, tényleg mindegy, csak a bizonytalanságnak legyen vége. Sőt, az a gondolat is megfordult a fejemben, hogy legyen vége a terhességnek is inkább most, minthogy mostantól ilyen rettenetes 1-3 hetes intervallumokban éljem az életemet azon aggódva, hogy a következő UH-n vajon mit fogok látni... Meg hogy ha ez a terhesség halálra van ítélve, akkor inkább most, mint amikor már dobog a szíve, babára hasonlít, szeretjük. És pláne inkább most, mint a 20. hét vagy neadjisten a szülés után. Szóval nem is tudom, nem érzem akkora tragédiának. Még? Már? A múlt hétfő szörnyű(bb) volt. Biztos lesz azért itt még sírás. 

Megyünk előre tovább. Vetélés után állítólag mindenki azonnal (!) teherbe esik, szóval még mindig van esély 2019-es bébire. :) 

mondom, hogy totál SZÍVás

Miután kiműveltem magam az összes létező szakirodalomból, applikációból, személyes tapasztalatból és fórumból, úgy mentem ma az UH-ra, hogy tudtam (!), már lennie kell szívhangnak - hogyne, hát a hetedik héten, jó hogy. Fast forward UH után, már felöltözve: kurvára nincs szívhang, az embrió (ami legalább van!) csak 3 mm-es, és a méretek szerint 6. hét első napnál tartok még csak. A 7. hét hatodik naphoz képest ez elég nagy különbség, de biztos voltam benne, hogy az én ciklusomhoz nem lehet nemhogy órát, de egy babát se igazítani, mert sose volt igazán rendszeres, és amikor igen, akkor se volt sose 28 napos, inkább 30-35. Kései ovuláció +1 hét, kései beágyazódás +1 hét, máris kijön a majdnem kéthetes differencia (és akkor a ciklushosszt nem is vettem számításba).

Hiába van racionális magyarázat persze, én marhára aggódom, majdnem sírtam is, főleg mert a doki úgy adta elő, hogy hát, már kellett volna lennie szívhangnak, de végülis ekkora méretnél még oké, ha nincs (azt mondta, 6 mm-s embriónak ha nincs szívhangja, akkor az a terhesség vége), de akkor is, "ő örült volna, ha van", hát mondom b*meg, köszi, hát még én hogy örültem volna. Nem tűnt nagyon optimistának, azt mondta, most 50-50% van mindkét kimenetelre. Péntekre akart visszarendelni, de aznap nem leszünk itthon, úgyhogy hétfő délután fél 5 (jöjjön a csí!!!). Ja és vért is akkor vesznek végül, most azt mondta a doki, nem érdemes. (Érdekes amúgy, hogy mindenhol hogy rá vannak feszülve a hCG-hormon növekedésére, itt úgy tűnik, előbb az UH-t nézik, és csak utána a hCG-t, és nem kell hetente meg kétnaponta csekkolni, hogy duplázódik/növekszik-e.)

Tanulságok:

1. Legközelebb fölösleges orvoshoz menni legalább a 8. hétig, csak idegesítem magam, és az ilyen korai vetélést úgyse tudnák megelőzni (nem fogom tudni megállni).

2. Legközelebb (meg most is) fölösleges kiolvasni minden szart a neten, úgyis mindig minden verzióra lesz egy sztori (nem fogom tudni megállni).

3. Legközelebb kevesebb embernek mondom el a 12. hét előtt (talán meg fogom tudni állni).

De persze hol vagyunk még a legközelebbtől!...

Öröm az egyelőre még nem biztos, hogy ürömben, hogy ma nagyon-nagyon magam alá kerültem pár órára, úgyhogy ha jövő hétfőn rossz hírt kapunk, akkor az talán már nem fog annyira nagyon megrázni, mint ha teljesen váratlanul ért volna.

7w2d

Az első trimeszter totál szívás. Már nem akarok hálátlannak tűnni, de akkor is így érzek: nem elég, hogy minden egyes percben aggódom, hogy minden oké-e bent, de ráadásul még random tünetek* is jelentkeznek a legváratlanabb pillanatokban. És még hol a 12. hét vége! Ja, ez is jó: hivatalosan nem is tudom, mikor töltöm be az első trimesztert, mert az első viziten a dokim csak annyit mondott, hogy 3-4 hetes, de hogy az a terhesség kora volt-e vagy a leendő babáé... Én a legutolsó menstruációmból indulok ki, és hátha hétfőn (!!!) megtudom ennél biztosabban is.

*Bármely napszakban, étkezéstől, testhelyzettől stb. függetlenül: jobb combtőbe sugárzó fájdalom (változó erősségű), émelygés, hányinger, fáradtság (ez mondjuk inkább konstans), étvágytalanság (ez is), mindjártelájulok-érzés (ez eddig a legrosszabb, de szerencsére csak tegnap jelentkezett, de elég ijesztő volt, főleg mert semmi előzménye nem volt), hőhullámok / fázás, nulla libidó (ez is konstans), nyomás, húzódás, fura érzés az alhasban, hangulatváltozások, enyhe hátfájás. Szóval kicsit még mindig mint a pms, a mindjártmegjön-érzés is jelentkezik néha, bár egyre ritkábban.