Sajnos a megérzéseim most se csaltak meg, ennyi volt ez a terhesség. De legalább volt terhesség! Két év próbálkozás után ez is csoda. Az ultrahangon ma az látszott, hogy szabálytalan a petezsák (ez már önmagában elég lenne), és hogy a benne levő valami nem nőtt múlt hétfő óta, sőt, "összeesett", szívhangról meg ugye ne is beszéljünk. A gyógyszeres befejezést választottam enyhe orvosi nyomásra, amúgy vagy várni kellett volna, hogy magától beinduljon a vetélés, vagy műtét. Én legszívesebben a műtétet választottam volna, az a legbiztosabb, leggyorsabb, legtisztább, de ugye sebekkel és több lehetséges komplikációval jár. A gyógyszer az esetek 85%-ában ugyanolyan eredményes, mint a műtét, 15%-ban meg műteni is kell. Remélem, erre azért nem kerül sor, a gyógyszeres megoldásról is olyan rémtörténeteket olvastam... Ha minden jól (?) megy, szerda estére nagyjából már túl is leszek a vetélésen. Majd megírom, remélem, nem lesz olyan borzalmas.
A múltheti pofáraesés után a mai hírek igazából nem ráztak meg annyira. Számítottam erre. Erre számítottam? Nem tudom, az elmúlt hat napban az összes verziót elképzeltem, beleéltem magam ebbe és az ellenkezőjébe is. De legbelül az eleje óta tudtam, hogy nem alaptalanul vagyok szkeptikus. Aztán mára virradóra azt álmodtam, hogy ott vagyunk az UH-n, nem volt képernyő, de az egész helyiséget betöltötte a szívdobogás... Akkor ébredés után egy kicsit átadtam magam a képzelgésnek, hogy minden oké lesz, már 5-6-7 mm-es embriót látunk délután és szívhangot. Hiszen anno a hsg-nél is biztos voltam, hogy találnak valami gebaszt, aztán mégse. De aztán ahogy telt a nap, annyira ideges voltam, és annyira akartam tudni már, hogy mi van, hogy mire a rendelőbe értem, úgy éreztem, tényleg mindegy, csak a bizonytalanságnak legyen vége. Sőt, az a gondolat is megfordult a fejemben, hogy legyen vége a terhességnek is inkább most, minthogy mostantól ilyen rettenetes 1-3 hetes intervallumokban éljem az életemet azon aggódva, hogy a következő UH-n vajon mit fogok látni... Meg hogy ha ez a terhesség halálra van ítélve, akkor inkább most, mint amikor már dobog a szíve, babára hasonlít, szeretjük. És pláne inkább most, mint a 20. hét vagy neadjisten a szülés után. Szóval nem is tudom, nem érzem akkora tragédiának. Még? Már? A múlt hétfő szörnyű(bb) volt. Biztos lesz azért itt még sírás.
Megyünk előre tovább. Vetélés után állítólag mindenki azonnal (!) teherbe esik, szóval még mindig van esély 2019-es bébire. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése