2019. november 3. (6. hét 5. nap)

Ezt a posztot, ahogy a cím is mutatja, még novemberben írtam, az első trimeszter közepén, és részben válasz B. Kata kérdésére. Most már nem félek közzétenni.

Nem tudom, ezt a posztot mikor fogom merni közzétenni, ha egyáltalán valaha. De magamnak azért szeretném megörökíteni ennek a terhességnek az elejét is. A legelejét is. 

Valahogy annyira biztos voltam benne, hogy most sikerülni fog, hogy nem is lepődtem meg, amikor október 12-én pozitív lett a teszt, inkább csak nyugtáztam, hogy hát igen, erre számítottam. Ekkor voltam 11 dpo-n (dpo = day post ovulation), egy olyan ciklusban, ahol a 30. ciklusnapon volt peteérésem (és két, illetve három nappal előtte voltunk együtt). Amit az ember jelnek vehet, azt én jelnek vettem, és minden arra utalt, hogy terhes leszek - hangozzék ez akármilyen bullshitnek is, főleg utólag. De a legszebb az egészben, hogy valahogy már a ciklus elején tudtam, hogy most sikerülni fog, pedig akkor aztán semmit nem lehetett konkrétan előre látni, és a hírhedt kéthetes várakozás közepén is tudtam, hogy nem szabad azon az esküvőn túl sokat innom, mert Kis épp beágyazódik. Fizikailag semmi, de semmi nem utalt ekkor még terhességre (nyilván), és a tesztek, amiket 7 dpo-n kezdtem el gondosan lepisilni, mind negatívak voltak (nyilván) - egészen október 12-ig, amikor halványan, de egyértelműen megjelent a második csík, ráadásul talán nem is reggeli első vizeletből. Ja, igen, annyi fizikai jele volt a dolognak, hogy az után a bizonyos esküvő után elkezdtem köhögni meg fájt a torkom meg minden bajom volt, és az istennek se akartak enyhülni a tünetek, pedig nálam ez nem szokott pár napnál tovább tartani. De ezt persze inkább annak a számlájára írtam, hogy kint hideg szél fújt aznap és kimentünk fotódzkodni nem éppen az időjárásnak megfelelő öltözékben. 

Szóval amikor pozitív lett a teszt, rögtön kértem időpontot az új nőgyógyászomhoz, hogy adjon progeszteront, meg amit még jónak lát. Kemény 3 hét 5 napos terhesen mentem el hozzá (amikor ugye az ember hivatalosan még nem is terhes, mert még nem maradt ki a menstruációja...), amikor az ultrahangon legfeljebb a megvastagodott méhnyálkahártya látszik, de megkaptam a gyógyszereket és vissza lettem hívva egy héttel későbbre. Ekkor a tüneteim a mellfájdalom és a rettenetesen érzékeny mellbimbók, meg az elképesztő fáradtság volt, de ahogy magában a terhesség létrejöttében, valahogy abban is teljesen biztos voltam (és vagyok azóta is), hogy minden oké lesz ezúttal. 

Egy héttel később, 4 hét 4 naposan mentem újra, az ultrahangon még mindig semmi, de a doki szerint ez még teljesen normális, de azért nézetett vérből HcG-t: 455 (nem tudom, milyen mértékegység), gratulálunk, Ön valóban terhes! 

Eddigre már kezdtek "igazi" tüneteim lenni, a fentieken kívül néha szédültem, illetve a nap random pillanataiban, de legtöbbször délután "fejbeütött" egy-egy olyan álmossághullám, hogy a pár perc alváson kívül semmi nem segített. Aztán elkezdődött az étvágytalanság - enyhe émelygés kombó is, már nem tudom, pontosan mikor. 

Október 28-án volt a következő vizsgálat, 5. hét 6. napon, amikorra tudtam, hogy jó esetben szívpulzálást, kevésbé jó, de nem rossz esetben petezsákot és embriókezdeményt kell látni, de valamit már mindenképp. Ahogy elkezdte a vizsgálatot a doki, azonnal mondta, hogy nézzem csak, ott a szívpulzálás, az a kis izé, meg van a másik, még kisebb izé, abból lesz a placenta, és az egész körül ott a petezsák, minden oké, két hét múlva jöjjek újra, viszontlátásra, szép napot. 

Tankönyvileg folytatódik a történet egyelőre, amennyiben kb. 4 napja folyamatosan émelygek, túlzás nélkül, egy pillanatra se hagyja abba, de van, hogy egy-egy percre kicsit jobb. Általában az segít, ha eszem, csak ugye a fenének van kedve ilyenkor enni... Kevés dolog esik jól, főleg a sós kaják. 

Baromi hamar elfáradok kb. akármilyen tevékenységben, és reggel nagyon nehezemre esik fölkelni (főleg az émelygés miatt). Nem esik jól a kávé. Fájnak a melleim (érintésre meg amikor reggel fölkelek, akkor szoktam nagyon érezni), néha picit fáj a derekam, meg naponta egyszer-kétszer van ez a mindjártmegjön-érzés. Ja, és hasmenésem is van. :D De minden tünetnek örülök, ami azt jelenti, hogy a terhesség halad előre, Kis jó helyen van és dobog a szíve. Most a következő ultrahangig próbálok túlélni, mármint lelkileg, ami nov. 11-én lesz (8. hét legeleje).