csak ennyit szeretnék mondani

első trimeszteri összefoglaló

Tök jó lenne azt írni, én örülnék neki a legjobban, hogy a fizikai nehézségek ellenére élveztem az elmúlt 8 (12) hetet, és rózsaszín fellegekben járok, hogy végre én is "igazából" terhes vagyok, de sajnos nem ez az igazság. Az igazság az, hogy egyrészt baromira megszenvedtem fizikailag a dolgot, a 7-11. hetek voltak a legkeményebbek, folyamatos émelygés, hányinger, napi többszöri hányás, és teljes gyengeség, pár jobb napot leszámítva. Némileg nyilván segített a tudat, hogy nem beteg vagyok, hanem terhes, és a tünetek jót jeleznek, de közben - és itt jön a másrészt - folyamatosan bennem volt, hogy mi van, ha tök hiába vagyok szarul, és megint vetélés lesz a vége? Ezt a gondolatot sajnos baromi nehéz elhessegetni, és az az öndiagnózisom, hogy még most is a csalódástól védem magam, mert egyelőre egyszerűen képtelen vagyok érzelmileg kötődni a terhességhez, a bennem levő magzathoz, akinek pedig már emberformájú kis arca is van, amit láthattunk is múlt héten. Ultrahangtól ultrahangig élek, két vizit között pedig visszatartott lélegzettel, óvatosan fogalmazva, lábujjhegyen beszélek a terhességről. Mert mi van, ha a legutóbbi ultrahang óta történt valami? A vetélés utáni terhesség oltári szívás sajnos. Nem tud az ember felszabadultan örülni, mert tudja, a saját bőrén tapasztalta, hogy egy pillanat alatt elvehetik tőle az örömöt. Hiába a tökéletes eredmények, hiába a statisztikák. Azért reménykedem benne, hogy idővel ez javul és tudok majd ennél felhőtlenebbül is terhes lenni!

12. hét

Továbbra is minden tökéletes, a tarkóredő 1,8 mm, megvan mindene, integetett az ultrahangon az apukájának (aki végre el tudott kísérni), és "valószínűleg kislány"!

Ezt a nagyon érdekes képet mutatom: a két agyfélteke felülnézetből. Nem fantasztikus, hogy ilyeneket lehet látni?

11. hét

Tökéletes méretek, erős szívhang. Jövő héten Down-szűrés. Kaptam carnet de maternité kiskönyvet meg szülésznő-listát. 

♡

♡

♡

8. hét

Ma már nemcsak láttam, hanem hallottam is. Dobog a szíve, és óriásit nőtt két hét alatt. És lubickol. 

(Én émelygek, hányok, vegetálok, és próbálom elhinni. Pont ilyennek képzeltem egy tankönyvi első trimesztert.)

csak halkan

Merem megírni, hogy tegnap láttuk* Kis szívpulzálását. ♡

(ma 6w1d)


*igazából a doktornő mutatta, hogy az a paca az, én meg csak hitetlenkedve bámultam. 

béke

Úgy érzem, sikerült végre békét kötnöm a gyerektelen önmagammal. Azt nem mondom, hogy nincs bennem egyáltalán keserűség, ha arra gondolok, tavaly ilyenkor mennyire boldog voltam, vagy ha meglátok egy újabb pocakfotót a FB-n vagy az instán, de sokkal kevesebb ez a keserűség, mint az elmúlt év(ek?)ben bármikor, és sokkal gyorsabban el is múlik. Ebben több dolog is segíthetett, de szerintem a leginkább saját magam: mivel nem tettem a még nem is létező gyerekünktől semmit függővé, kaptam egy új munkát, amit augusztus 1-jén fogok elkezdeni, és nagyon kíváncsi vagyok rá. Valahol mélyen bennem van a kérdés/kétely/megérzés, hogy lehet, hogy engem inkább munkára, karrierépítésre szánt az élet vagy a nemtommi, és nem kell erőltetni ezt a gyerektémát. Egyre jobban foglalkoztat a klímakatasztrófa is, és annak gondolata, hogy ha lesz is gyerekünk, pont akkor fog felnőni, amikorra a Föld élhetetlenné válik. A meddőségnek amúgy egy nagyon kényelmes aspektusa, hogy lehet védekezés nélkül szexelni a teherbeesés veszélye nélkül. :P 

Köszönettel tartozom egyébként piemontének a Nők gyermek nélkül c. könyv ajánlásáért, nagyon érdekes és elgondolkodtató arról olvasni, hogy nők miért nem akarnak gyereket vagy miért döntenek az abortusz mellett. Kicsit engem is helyretett szerintem: nem mindenkinek a gyerek jelenti az élet Igazi Értelmét. Lehet, hogy nekem se. 

(A nagymamám megvan még, valamicskét javult, de hosszútávú, érdemi gyógyulásról sajnos nincs szó. Meglátogattam pár hete, szörnyű látvány volt, de nagyon örült nekem. ❤
SZERK. szeptemberben: három nappal ez után a bejegyzés után ment el. ❤)

minden nem fontos lett

Ezt Bächer Iván írta még a 2001. szeptember 11-i terrortámadás kapcsán ("Megtörtént a bármi" címmel). 

Minden (amiről ezen a blogon írok) nem fontos lett, mert szerdán teljesen váratlanul kórházba került a nagymamám, és úgy néz ki, már nem fog tudni soha hazamenni.

a félreértések elkerülése végett

Nem azért hallgatok, hogy aztán a semmiből egy gyönyörű UH-képpel jelentkezzek és előadjam, hogy most, mikor elengedtem, sikerült teherbe esnem, stb. Amúgy nem engedtem el, legalábbis a vágyat semmiképp sem, de most az életem más frontjain a babánál eggyel reálisabb dolgok vannak kialakulóban (remélhetőleg), és inkább azokra koncentrálok. A babával lesz, ami lesz. Tavaly kb. ilyentájt eshettem teherbe, ebbe most nem kellemes belegondolnom, mert most valahogy úgy érzem, mindenkinek előttem lesz gyereke, nekem meg lehet, hogy soha. 

vérvétel eredmények

Mivel vérnéni méltóztatta elődugni a fejét múlt pénteken, kedden, az ötödik ciklusnapon mehettem is vérvételt csináltatni (előbb azért nem, mert húsvét volt és ez (is) egy szent ország, meg mert nem is voltunk itthon). A beutalóra olyan macskakaparással sikerült az endokrinológusnak rávezetnie az ellenőrizendőket, hogy a szegény laboráns túlzás nélkül félórát töltött csak azzal, hogy kisilabizálja, és aztán átküldje más kollégáknak, hogy nézzék már meg, mindent jól értelmezett-e. Szerencsére csak én voltam a laborban, úgyhogy nem tartottunk föl senkit, de azért na. 

Maga a vérvétel teljesen zökkenőmentes volt, nem is éreztem semmit, csak amikor kiszedte a tűt, de hát ez legyen a legnagyobb bajom. Amikor megkérdeztem, mikorra lesz eredmény, azt mondta a nő, hogy ça va prendre un moment, vagyis bele fog telni egy kis időbe, ehhez képest három nappal később meg is kaptam postán a leleteket.

Mutatom azokat az infókat, amik relevánsnak tűnnek:

TSH                                                 1,9 mUI/L (ref. tart. 0,35-4,5)

szabad T4                                        1,1 ng/dL (ref. tart. 0,7-1,5)

FSH                                                 3,9 UI/L (ref. tart. follikuláris fázisban 3,0-8,1)

LH                                                   4,3 UI/L (ref. tart. follikuláris fázisban 1,8-11,8)

ösztradiol                                         23 pg/mL (ref. tart. follikuláris fázisban 21-251)

progeszteron                                    0,1 ng/mL (ref. tart. follikuláris fázisban <0,3)

prolaktin                                          22,5 ng/mL (ref. tart. 5,2-26,5)

tesztoszteron                                    0,27 ng/mL (ref. tart. 0,10-0,70)

Ebből különösen a prolaktinnak örülök nagyon, de a többi is elég jónak tűnik. Az FSH:LH arány is sokat javult, az LH alig magasabb most (három éve 10,5:3,7 volt). Egyelőre nem hívott fel az endokrinológusom, hogy most akkor merre tovább. 

97 nappal később

endokrinológus + új nődoki

Szóval szerdán elmentem az endokrinológushoz, aki rám nézett, és mondta, hogy pcos-gyanú, ezt én is valahogy így képzeltem. De ugye ránézéssel nem lehet diagnosztizálni, úgyhogy miután alaposan kikérdezett a múltamról, megmért és megvizsgált, beutalt egy mindenre is kiterjedő vérvételre, amit a ciklus 2. és 5. napja között kell majd megcsináltatni. Felírt Metformint inzulinrezisztenciára, először napi 1-et, majd napi 2-t kell szednem, és amikor a vérvételnek meglesznek az eredményei (ő fogja megkapni a labortól), felhív, hogy hogyan tovább. Próbáljak fogyni, és főleg mozogjak, az tesz a legjobbat. 

Mivel most már tényleg nagyon rég jött meg utoljára és egész biztosan nem vagyok terhes, tegnap hirtelen felindulásból foglaltam időpontot egy sokak által dicsért nőgyógyászhoz, hogy lássuk már meg az ultrahangon, hogy mi van. Először is kiakadt, hogy hogy lehet, hogy a meglevő nőgyógyászom nem javasolt még se inszemet, se lombikot, és hogy nem vizsgálták meg a vetélés után a magzati szöveteket (amúgy ezt az endokrinológus is mondta), szóval nókomment. Aztán ő is alaposan kikérdezett, majd megnézett ultrahangon, és az derült ki, hogy speciel pcos-m pont nincs, mert ugyan az egyik petefészkemen van ciszta, de nem az a gyöngysorszerű, sok apró, hanem csak egy, de arra azt mondta, normális, és fel fog szívódni. Továbbá nagyon szép és egészséges a méhem, szép a méhnyák (!), és úgy általában minden rendben szervileg. Azért ez nagyon megnyugtató volt! 

Kaptam Duphastont, most 10 napig kell szednem, utána megjön, akkor megint lehet Clomidot is (azt mondta, azt szedjem csak tovább), illetve a Metformint is jóváhagyta. A Duphastont a következő két ciklusban is szednem kell a ciklus 15-24. napjain, meg a Clomidot is. Nagyon rámenős volt a nő, azt mondta, hogy ha megjött, döntsem el, hogy szeretnénk-e még három hónapig természetes úton próbálkozni, vagy akkor inszem vagy lombik, és szerinte a még három hónap nagyon sok. Ezzel nem értek egyet, főleg a bő két és fél évhez képest... És főleg, hogy jelen állás szerint nem akarunk lombikot. Persze a műsorváltoztatás jogát fenntartom. 

most szülnék

Az a szerencse, hogy nem volt pontos terminus megadva, így nem kötöm konkrét naphoz, csak tudom, hogy most, március végén-április elején szültem volna. Ehelyett még mindig azt várom, hogy megjöjjön, hol türelmesen, hol türelmetlenebbül... De pontosan egy hét múlva endokrinológus, remélem, elindulunk már végre valami értelmesebb úton. 

lombik

Követtem Pataki Zita utolsó lombikjának végét, hát le a kalappal, hogy ilyen érzéseket, reakciókat, ilyen magánügyet ekkora nyilvánosság előtt felvállaltak. Számomra felfoghatatlan, hogy valaki egyáltalán eljut kilenc lombikig; tudom, hogy egy sikertelenség is mennyire mélyre taszítja az embert pszichésen és akár fizikailag is.

Mi most határozottan azon az állásponton vagyunk, hogy nem akarunk mesterséges megtermékenyítést. Ha a természetes szelekció úgy dönt, hogy gyógyszeres rásegítéssel sem lehet vér szerinti gyerekünk, akkor megpróbálunk örökbefogadni. Két és fél éve azt írtam, nem tudom, hogy tudnék ezzel a gondolattal megbarátkozni, mostanra se tudom, hogy történt, de megbarátkoztam. Ebbe lehet, hogy hamarosan bele is vágunk, biztos csomót kell úgyis várni, meg mivel nem otthon élünk, valószínűleg az ügyintézés is bonyolult, és azt se tudom, honnan fogadhatunk itt örökbe (egyáltalán nem ragaszkodunk magyarországi gyerekhez). 

tanácstalanság

Negyvennegyedik ciklusnap.

Nagy kár, hogy hőmérőzéssel nem lehet előre megállapítani, mikor lesz peteérés (ha egyáltalán, ugye). A 35. napon a fertility friend úgy döntött a hőmérsékletek alapján, hogy a 27. ciklusnapon volt peteérésem. Na, ennek tökre örültem, egyrészt mert nem sokkal előtte voltunk együtt, volt rá pici esély, hogy még pont jókor, másrészt így akkor egy kb. negyvennapos ciklusom lett volna, ami még nem extrém hosszú. Két nappal később viszont, mivel leesett a hőm, a 29. napra rakta az ovulációt, ami alapján terhességre semmi esély nem volt, viszont a kb. negyvennapos ciklus még mindig stimmelt volna. Aztán mivel csak nem akart lent maradni a hő, visszavont minden, ovulációra vonatkozó tippet, és most úgy néz ki a dolog, hogy még nem is volt peteérésem. :D 

(Tankönyvi ciklusban ovuláció után megemelkedik a hő, majd menstruáció előtt leesik megint, ebből kb. napra pontosan lehet tudni, mikor fog megjönni.) 

A 33-36. ciklusnapokon hihetetlen erős pms-tüneteim voltak, már mintha menstruáltam volna, olyan érzésem volt, le akart szakadni a hátam, görcsölt a hasam, "húzott" lefele a méhem (?), és kb. óránként hittem azt, hogy na most tuti megjött. És nem! És akkor leesett a hőm, gondoltam, na akkor most már tényleg. És nem! Úgyhogy az is eszembe jutott, hogy hátha beágyazódás, a tünetek és a hőmérséklet leesése is akár erre utalhatna. De ebben nem hittem/hiszek igazán, mert se az ovutesztek, se a hőmérőzés nem utal arra, hogy olyan időpontban lett volna peteérésem, amikor a teherbeesésre volt esély, és az összes teszt negatív is. Úgyhogy a szokásos: várakozó álláspont.

Egyre biztosabb vagyok benne, hogy a nyári terhességem nem a Clomidtól volt, az csak véletlen egybeesés volt, hogy szedtem és volt is peteérésem. Most ez a harmadik clomidos ciklusom november óta, és nemhogy teherbe nem estem tőle, meg se jött, ilyen utoljára a Clomid előtt volt. :(

Akárhogy is, április 2-ra foglaltam időpontot egy endokrinológushoz.

tanulom a ciklusom

Teljesen hülyének érzem magam: kiderült, hogy semmit, de semmit nem tudok a ciklusomról. Ez a kisvirag20189-projekttől függetlenül is így van. Kicsit utánaolvasva például megtudtam, hogy nem az a termékeny nyák, amire én azt hittem, hogy az, de komolyan, mennyi ész kell ahhoz, hogy az ember ezt megguglizza? Ugyanakkor ez nagyon örvendetes hír, mert a naptárat nézve és észben tartva, hogy nem 28, hanem 35-40 napos ciklusaim vannak (de hogy ezt is így alig 16 év menstruálás után sikerült tudatosítanom...), pont azokon a napokon (:D) volt tojásfehérjés nyákom, amikorhoz képest két héttel meg kellene, hogy jöjjön. Vagyishát nem kellene, de na. Szóval a luteális fázisom még mindig oké. 

Ha ezt "előre" tudom, mármint hogy ilyen ciklushosszal meg tünetekkel kell számolni, annyi csalódástól meg negatív teszttől megkímélhettem volna magam! Novemberben ilyenkor (30. ciklusnap) már azt hittem, késik, most tudom, hogy még legalább egy hét, mire egyáltalán meg kellene jönnie. 

Nyilván rohantam a naptárhoz, hogy csekkoljam, júniusban hogy alakultak a dátumok, és kb. ugyanazokon a ciklusnapokon voltunk együtt most is (csak még többön), mint akkor... :)

Ami egyelőre nem túl biztató, az egyrészt az ovutesztelés, ebben a hónapban a "legpozitívabb" se volt pozitív, ráadásul a végtelenségig, a 22. ciklusnapig kellett erre is várni, utána meg még két tesztet csináltam, mindkettőn szinte csak egy vonal volt már. Fene tudja. Másrészt a hőmérőzés, amiből egyelőre csak azt a következtetést tudtam levonni, hogy valami gond biztosan van, mert alacsony az alaphőmérsékletem (35.8-35.9), ez pajzsmirigy-alulműködésre utal(hat), de arra szedek gyógyszert, viszont akkor lehet, hogy nem eleget?, illetve nincs egy egyértelmű mintázata a hőmérsékletnek, pl. peteérés után fel kéne, hogy emelkedjen és a luteális fázisban végig magasabban kellene lennie, mint peteérés előtt. Ehhez képest az enyém totál össze-vissza van (részben mert nem pontosan ugyanakkor mérem minden egyes nap, de nem fogok ezért hamarabb fölkelni...):

Az első napokon sikerült hónaljban mérnem, mert ennek se olvastam utána, aztán már de. Azóta szájban mérem. Aztán beteg voltam pár napig, hőemelkedéssel, azért nincs a 11-12. ciklusnapra beírva semmi.Aztán ilyen fura lett. 

Azt tűztük ki a férjemmel, hogy ha a következő ciklus se sikeres (márciusban), akkor visszamegyek az orvosomhoz és a reakciójától függően lehet, hogy orvost is váltok, mert nem érzem úgy, hogy a meglevő elég lelkiismeretes lenne... Eleve a Clomidot, amit peteérés-serkentésre szedtem, elvileg úgy kellene adni, hogy utána ultrahanggal követi, hogy használt-e. Persze nyilván kényelmesebb csak a páciens kezébe nyomni, hogy szedje be, aztán meglátjuk... 

Ui. Az a sorstársnőm, akiről a kettővel ezelőtti posztban írtam irigyen, ezekben a pillanatokban vetél el. :((( Akármennyire is irigy voltam rá, nagyon szíven ütött, amikor kiderült, hogy megint nem fejlődik (jól) a babájuk, és most ugyanúgy gyógyszeresen fejezik be, mint ahogy nekünk is kellett augusztusban. Az előző vetélése spontán volt, pedig műtétet szeretett volna, most meg nem fért bele nekik anyagilag a műtét, úgyhogy nem nagyon volt választása. Egy pár a rengetegből, akik pedig mennyire megérdemelnének egy egészséges terhességet és kisbabát! 

153 nap

Ennyi kellett ahhoz, hogy végre sírni tudjak. 

már megint

Van egy virtuális lányismerősöm olyannyira hasonló cipőben, mint én, hogy majdnem ugyanakkor volt a vetélésünk, ugyanolyan haja van, mint nekem, sőt a származásunkról is gyanítom, hogy azonos, szóval már csak ezek (főleg a hajunk hasonlósága! :D) miatt tökre közel érzem magamhoz, és követem, mi újság vele. És sajnos hiába drukkoltam nekik, hogy sikerüljön a gyógyszeres, ultrahanggal követett, peteérést injekcióval elősegítés után időzített együttlétes ciklusukban teherbe esniük, amikor ma reggel megláttam a posztját, amiben tudatta, hogy terhes, rohadtul dühös és szomorú és csalódott és irigy lettem, ahelyett, hogy örülnék nekik. De ilyenkor annyira nehéz őszintén örülni! Még ha tudom is, hogy nem az én gyerekemet vették el, nem helyettem terhes, az én életemre ez semmilyen hatással nincs, stb-stb... És még ha a fejemmel örülök is, mert tudom, hogy nekik most nagyon jó, és tök sokat vártak erre, és megérdemelték, és egyáltalán. De akkor is ott a csomó a gyomromban, hogy nekem miért nem lehet? 

És akkor elkezdem mantrázni magamnak, és ma valóban ezzel ment el a délelőttöm, hogy de, nekem is lehet, csak idő kérdése, és sikerülni fog, sikerülni fog, sikerülni fog... Sikerülni fog!!!

helló, 346746424348748. ciklus!

Na, hát ez nagyon tanulságos (volt), két dolgot biztosan tudok:

- a luteális fázisom rendben van

- az ovulációs teszt valószínűleg igazat mondott, és tényleg a 18-20. ciklusnap valamelyikén volt peteérésem

- bónusz: a fertilityfriend app nagyon okos és megbízható

Már csak egy köröm maradt a Clomidból (2-7. ciklusnap), kíváncsi vagyok, mi lesz ebből, mert emlékeim szerint anno azt mondta a dokim, amikor májusban elkezdtem, hogy kúraszerűen kell szedni három hónapig, majd három hónap szünet, majd megint három hónapig, de általában ha az első kúra nem sikeres, akkor a második is elég esélytelen... De ugye nekem igazából ez a második kúrám, nem tudom, lesz-e ezután még egy kör. Remélem, a természet meg az orvostudomány megoldja, hogy ez ne is merüljön föl.