gyere, 2019!

Jaj, ez az év olyan rossz volt, főleg a babaprojekt terén. Kudarc kudarc hátán, végre boldogság, majd annál fájdalmasabb bilibelógókézzelébredés, utána tanácstalanság, majd most megint reménykedés. A "kisvirag2018" projektnek ma hivatalosan is vége, idén már nem lesz kisbabám. 

Az ovutesztelésnek az lett a vége, hogy 18. ciklusnapra szinte egyformára erősödött a két csík, de azt a tesztet (is) sikerült egy kicsit eláztatnom, úgyhogy nem tudom, pontosan mikor volt peteérésem, de annyi biztos, hogy tegnapra (20. nap) teljesen eltűnt a második csík. Szóval vagy tegnap, vagy tegnapelőtt... 

és nem is vagyok biztos benne, hogy a 18. napi teszt pozitív... de a korábbiak még ennél is gyengébbek.

Szóval a testem jelzései bekaphatják, mert úgy néz ki, tök máskor ovulálok, mint amikor érzem. De akkor mitől vannak a "tüneteim'"? (TMI - krémes folyás, magasabb libidó, néha szurkáló érzés ott, ahol a petefészkeimet sejtem.) A következő ciklus(ok)ban meglátjuk, valahogy az az érzésem, lesz itt még idő megfigyeléseket végezni...

Boldogabb 2019-et!

karácsonyi kísérletezés

Hihetetlen, hogy mennyire gyorsan átváltottam a "tuti terhes vagyok"-ból a "jó, akkor majd legközelebb"-be, ez valamiféle önvédelmi mechanizmus lehet, de a menstruációm második napjától kezdve tényleg már nyoma sem volt semmiféle csalódottságnak, inkább azon törtem a fejem, mit tehetnék ebben a ciklusban a sikerért. 

Természetesen mint mindig, most is a karácsony előtti héten mindketten rengeteget dolgoztunk, szexelni soha nem maradt erőnk, én meg küzdöttem a frusztráltsággal, hogy egyrészt ne csináljak ebből ügyet, másrészt meg szexeljünk, nem csak a gyerekcsinálás miatt. Azért is igyekeztem nem túlgondolni, mert elkezdtem ovulációs (LH) tesztelni, kíváncsiságból, hogy ami fizikai jeleket tapasztalok magamon, azok tényleg a peteéréstől vannak-e, vagy ezt csak én gondolom, olvasmányélményeimre hagyatkozva. Az előző ciklusban például a 11. nap környékén volt peteérésem szerintem, de akkor nem csináltam tesztet, úgyhogy fogalmam sincs, tényleg így volt-e. Harmincöt (?) napra jött meg, szóval simán lehet, hogy sokkal később volt. Most a 9. ciklusnap óta csinálok minden reggel "ovutesztet" (babaprojekt! pocaklakó! trónörökös!), és eddig még mindig negatív, van egy halvány második csík minden teszten, de ugye itt akkor számít pozitívnak, ha a tesztcsík legalább olyan erős, mint a kontrollcsík. Persze azért a hosszú hétvégén volt időnk pótolni a lemaradást, és a testem jelzései alapján biztos vagyok benne, hogy mostanában van/volt peteérésem, szerintem ma vagy tegnap, szóval az időzítés véletlenül ugyan, de lehet, hogy pont jó volt. 

Amit nem értek, hogy a tesztek miért negatívak, de utánaolvasva megtudtam, hogy a következő okai lehetnek:

a) nem megbízható a teszt; 

b) délutáni vizeletből kell tesztelni, nem reggeliből... ezt mondjuk jó lett volna előre tudnom :D;

c) a ciklus közepén (28 nappal számolva) érdemes reggel ÉS délután is tesztelni, mert simán le lehet maradni a peteérésről, lehet olyan, hogy reggel negatív, délután pozitív, és másnap reggelre megint negatív a teszt;
d) még nem volt peteérésem;

e) egyéb, éspedig.

A b) és a c) kombinációjából kiindulva most még egy pár napig kíváncsiságból tesztelek, legalább amíg el nem kezd halványulni a tesztcsík, mert most még azért elég határozottan ott van. 

plusz egy tény

Ma reggelre (kind of) megjött (kind of = egyelőre elég gyengus). Most eléggé szeretném magam elásni peteérésig... :D :(
#nothappytobleed

na mi van?

Őszintén szólva fogalmam sincs, mi van. 

A tények: megjött november 4-én, elkezdtem megint a Clomidot másnap, és november 10-ig szedtem. Hivatalosan (!) dec. elsejétől bármikor megjöhetett volna. Az előző két clomidos ciklusomban (májusban kezdtem szedni, tehát júniusban és júliusban) először pontosan 30 napra jött meg, másodszor meg semmikor, mert terhes voltam. Még tények: kb. november 27-től december 6-ig (Mikulás! :P) mindennap vagy minden másnap teszteltem, és az első teszt kivételével, amin szerintem láttam egy nagyon halvány második csíkot, mindegyik totál negatív, a csíkosak és a digitális is. 

Számokkal, dátumokkal, konkrétumokkal kevésbé kifejezhető, de még tények: nem volt PMS-em eddig egyáltalán. Mármint hangulati. Kb. egy héttel azelőtt, hogy megjönne, mindig sárkány vagyok, érzem a torkomban meg a mellkasomban a gombócot, mindenen felháborodom, megsértődöm, de közben tudom, hogy abszolút túlreagálok olyan helyzeteket, amiket pár nappal korábban vagy később fel se vennék. Fizikailag ugyanakkor abszolút volt-van hátfájás, meg minimális alhasi görcsölés néha, tehát ez a PMS megvan. Kb. egy hete nagyon fájnak a melleim is, tök érzékenyek, és néha még járás közben is érzem őket, a lépcsőn lemenésről lerohanásról meg ne is beszéljünk. 

Nemtények: kurvára terhesnek érzem magam! És hetek óta pontosan ugyanolyan érzésem van az alhasamban, nem tudom semmihez se hasonlítani, mint amikor terhes voltam. De pontosan. Továbbá nekem emlékeim szerint sose szoktak érzékenyek lenni a melleim, pláne nem fájni, egy ilyen alkalom volt eddig... amikor terhes voltam.

Megbeszéltem magammal, hogy adok még egy hetet a dolognak, csütörtökön teszteltem utoljára (ld. kép), úgyhogy csütörtökig várok. Ha megjön addig, jó, hajrá következő ciklus. Ha nem jön meg, akkor tesztelek megint.

Az elméletem, arra az esetre, ha nem vagyok terhes, az, hogy a szervezetem nem tudja értelmezni ezt az új helyzetet (vetélés, fogamzásgátló, most megint Clomid), és kicsit összezavarodott, vagy még mindig nem ürült ki minden... De ez utóbbi a novemberi menstruációm tekintetében (!) szinte teljesen kizárható.

abbahagyni a próbálkozást

Nem hiszek ebben. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ha valaki igazán, tényleg, szívből akar gyereket, akkor képes a babaprojektet félretenni pár hónapra, esetleg évre azért, hogy addig is élhesse a (korábbi) életét. Ha az ember egyszer már eljutott odáig, hogy nagyon akar gyereket, netán teherbe is esett, csak elvetélt, nem tudom elképzelni, hogy ugyanúgy tudja az életét élni, ha csak ideiglenesen is, mint előtte. Plusz ha már benne van a korban, akkor utólag nem fogja sajnálni, hogy hónapokat/éveket pazarolt a "félretevésre"? 

Ezt csak annak apropóján írom, hogy az előző bejegyzésben említett Insta-accountok közül most többön is arról szólnak a posztok, hogy a karácsonyra való tekintettel (!!) félreteszik a babaprojektet, és majd utána folytatják. De azt hogy lehet félretenni, és pláne pont karácsonykor? Olyankor érezni a legjobban, ha hiányzik a gyerek egy családból...

a rettegés foka

A vetélés óta, de különösen most, hogy azóta megint menstruáltam, és testközelbe került a ttc, azaz az újabb próbálkozás, rettegek. Rettegek, hogy terhes leszek és rettegni fogok a vetéléstől. Rettegek, hogy megint elvetélek. Rettegek, hogy nem leszek terhes. Rettegek, hogy talán megint évekbe telik, mire terhes leszek. Bekövettem egy csomó ilyen témájú insta-accountot, és néha azt gondolom, ez hiba volt, vagyis most is hiba, és ez csak lehúz, és erősíti a rettegést: látom, ahogy nők regisztrálják a ciklusuk minden fázisát, teherbe esnek, elvetélnek, megint próbálkoznak, teherbe esnek, majd rettegnek, aztán (egyelőre) minden oké, aztán mások megint elvetélnek... De már hónapok óta követem őket és most már többükkel úgy vagyok, mint a blogokkal: túlságosan érdekel az életük ahhoz, hogy abbahagyjam. Náluk se találtam választ a legfontosabb kérdésre: hogyan lehet nem rettegni? 

Igazából ez nagyon szomorú, hogy tőlünk mind "elvették" a felhőtlen babavárást, mert soha nem fogjuk tudni ugyanúgy átélni a terhességet, mint valaki, aki sose vetélt el. 

Kedvenc válaszaim a kérdésre a "próbálj nem ezzel foglalkozni", "ne gondolj rá", "ne idegesítsd magad ezzel", "úgyis megéreznéd, ha baj lenne", stb. Ebben a pillanatban még valóban fölösleges azzal foglalkoznom, hogy mi lesz, ha megint terhes leszek, de nem tudok nem gondolni rá.  

végre új ciklus

(forrás)

day 55 post miscarriage

Nem nagyon akaródzott megnyitnom ezt a blogot az elmúlt hónapban, írnom ide meg pláne. Annyira azt vártam, hogy le lehessen már zárni ezt az egész vetélés-sztorit, hogy új ciklust (új életet) lehessen kezdeni (minden értelemben). És először azt hittem, az augusztus 26-i bejegyzéskor meg utána még egy darabig, hogy lelkileg minden oké, a régi én vagyok, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy elég nagy tévedésben voltam (vagyok?), mert jött egy olyan időszak, amikor mindenféle terhes-, baba- és kisgyerek-kontenttől megkeseredett a szám íze és elég rosszul éreztem magam. Ez amúgy még nem ért véget, azt hiszem. :( Gyanús is volt, hogy pár nappal a vetélés után már lezártam volna az ügyet, kicsit (?) mintha a szőnyeg alá akartam volna söpörni. De közben emlékszem arra a "szivárványos" pillanatra: ott és akkor tényleg megnyugodtam. 

Amúgy azóta se sikerült sírnom (más miatt se, de emiatt se), és ez eléggé aggaszt, valahogy el kéne gyászolnom ezt a terhességet mégiscsak. Persze lehet, hogy tök fölöslegesen rágom magam azon, hogy miért nem vagyok szomorú(bb).

Két hete megtudtam, hogy egy nagyon kedves barátom a sorstársam lett, na akkor egy ideig nagyon szomorú és sokkolt voltam, és ez a saját gyászommal is szembesített, ami szerintem jót tett. Főleg, hogy kiderült, hogy volt egy hét, amíg pont még mindketten terhesek voltunk... #ohtheirony ❤

Az a nemlétező stratégiám a gyászfeldolgozásban, hogy nem foglalkozom a vetélés gondolatával direkt, nem hergelem magam, hogy jaj, de rossz nekem, de ha eszembe jut, nem hárítom el, sőt van, hogy kihangosítom (ha olyannal vagyok, aki tud róla). Aztán majd csak elmúlik a keserűség a babafotók láttán. Meg majd csak elmúlik az is, hogy néha eszembe jut, épp hány hetes terhes lennék, mekkora lenne már a hasam... Ugye elmúlik?

Ami a dolog fizikai részét illeti, szinte napra pontosan 30 nappal a vetélés után elkezdtem barnázni, és először nagyon örültem ennek, mert ekkorra volt beígérve az első menstruáció. De sajnos a barnázásból nem lett vérzés, hanem egy-másfél hétig tartott, változó mennyiségben, úgyhogy meguntam a végére és visszamentem az orvosomhoz, hogy nézze már meg, miért van ez. Megnézte, és a hematóma még mindig részben bent van. :( Azt mondta, ez a barnázás még folytatódhat hetekig is, de adott egy fogamzásgátlót (!), amit most egy hónapig kell szednem, és amikor megjön kb. 3 hét múlva, az egy erősebb vérzés lesz, amikor garantáltan minden, aminek nem kellene bennem lennie, távozik. Utána pedig szabad az út. Végre látom a fényt az alagút végén! 

utolsó előtti poszt erről a terhességről

Ma visszamentem ultrahangra, hogy a doktor megnézze, minden kijött-e. Szerencsére úgy tűnik, a lényegi részek igen, így műtétre nincs szükség, viszont egy pici hematóma még maradt, az vagy magától kijön pár napon belül, vagy a szombat reggel felhelyezendő egy db Cytotec tabletta kisegíti. A következő menstruációm után kell még egy ultrahang, hogy tuti minden üres és oké legyen, aztán hajrá védekezés nélküli szex! 

a lelki része

Fel voltam készülve rá, hogy nem lesz baba, meg hogy ennyi volt a terhesség, de azért szerdára már elég szomorú voltam, és csütörtökön egész nap sírhatnékom volt, de csak nem jött ki. Meg kell, hogy mondjam, a mindenféle barátaink-ismerőseink kedves szavai majdnem kihozták a bőgést, de sajnos mégse. És aztán aznap délután megtörtént a csoda. Elkirándultunk, persze csak nagyon visszafogottan, az egyik kedvenc helyünkre itt a közelben, ahol van egy folyókanyarulat meg egy kilátó, és ahogy odaértünk a kilátóhoz, a folyó fölött a semmiből (tényleg! mert se a nap nem sütött különösebben, se eső nem esett) megjelent egy szivárvány!

Azóta jól vagyok. :) Egyszerűen tudom, pont olyan bizonyossággal, mint ahogy ennél a terhességnél tudtam, hogy nem oké, hogy lesz olyan, hogy oké lesz. Lehet, hogy nem legközelebb, hanem csak utána, de hamarosan.

nagyon undi kontent avagy a missed ab - második rész

nagyon undi kontent avagy a missed ab - első rész

mit lehet ilyenkor írni

Sajnos a megérzéseim most se csaltak meg, ennyi volt ez a terhesség. De legalább volt terhesség! Két év próbálkozás után ez is csoda. Az ultrahangon ma az látszott, hogy szabálytalan a petezsák (ez már önmagában elég lenne), és hogy a benne levő valami nem nőtt múlt hétfő óta, sőt, "összeesett", szívhangról meg ugye ne is beszéljünk. A gyógyszeres befejezést választottam enyhe orvosi nyomásra, amúgy vagy várni kellett volna, hogy magától beinduljon a vetélés, vagy műtét. Én legszívesebben a műtétet választottam volna, az a legbiztosabb, leggyorsabb, legtisztább, de ugye sebekkel és több lehetséges komplikációval jár. A gyógyszer az esetek 85%-ában ugyanolyan eredményes, mint a műtét, 15%-ban meg műteni is kell. Remélem, erre azért nem kerül sor, a gyógyszeres megoldásról is olyan rémtörténeteket olvastam... Ha minden jól (?) megy, szerda estére nagyjából már túl is leszek a vetélésen. Majd megírom, remélem, nem lesz olyan borzalmas.

A múltheti pofáraesés után a mai hírek igazából nem ráztak meg annyira. Számítottam erre. Erre számítottam? Nem tudom, az elmúlt hat napban az összes verziót elképzeltem, beleéltem magam ebbe és az ellenkezőjébe is. De legbelül az eleje óta tudtam, hogy nem alaptalanul vagyok szkeptikus. Aztán mára virradóra azt álmodtam, hogy ott vagyunk az UH-n, nem volt képernyő, de az egész helyiséget betöltötte a szívdobogás... Akkor ébredés után egy kicsit átadtam magam a képzelgésnek, hogy minden oké lesz, már 5-6-7 mm-es embriót látunk délután és szívhangot. Hiszen anno a hsg-nél is biztos voltam, hogy találnak valami gebaszt, aztán mégse. De aztán ahogy telt a nap, annyira ideges voltam, és annyira akartam tudni már, hogy mi van, hogy mire a rendelőbe értem, úgy éreztem, tényleg mindegy, csak a bizonytalanságnak legyen vége. Sőt, az a gondolat is megfordult a fejemben, hogy legyen vége a terhességnek is inkább most, minthogy mostantól ilyen rettenetes 1-3 hetes intervallumokban éljem az életemet azon aggódva, hogy a következő UH-n vajon mit fogok látni... Meg hogy ha ez a terhesség halálra van ítélve, akkor inkább most, mint amikor már dobog a szíve, babára hasonlít, szeretjük. És pláne inkább most, mint a 20. hét vagy neadjisten a szülés után. Szóval nem is tudom, nem érzem akkora tragédiának. Még? Már? A múlt hétfő szörnyű(bb) volt. Biztos lesz azért itt még sírás. 

Megyünk előre tovább. Vetélés után állítólag mindenki azonnal (!) teherbe esik, szóval még mindig van esély 2019-es bébire. :) 

mondom, hogy totál SZÍVás

Miután kiműveltem magam az összes létező szakirodalomból, applikációból, személyes tapasztalatból és fórumból, úgy mentem ma az UH-ra, hogy tudtam (!), már lennie kell szívhangnak - hogyne, hát a hetedik héten, jó hogy. Fast forward UH után, már felöltözve: kurvára nincs szívhang, az embrió (ami legalább van!) csak 3 mm-es, és a méretek szerint 6. hét első napnál tartok még csak. A 7. hét hatodik naphoz képest ez elég nagy különbség, de biztos voltam benne, hogy az én ciklusomhoz nem lehet nemhogy órát, de egy babát se igazítani, mert sose volt igazán rendszeres, és amikor igen, akkor se volt sose 28 napos, inkább 30-35. Kései ovuláció +1 hét, kései beágyazódás +1 hét, máris kijön a majdnem kéthetes differencia (és akkor a ciklushosszt nem is vettem számításba).

Hiába van racionális magyarázat persze, én marhára aggódom, majdnem sírtam is, főleg mert a doki úgy adta elő, hogy hát, már kellett volna lennie szívhangnak, de végülis ekkora méretnél még oké, ha nincs (azt mondta, 6 mm-s embriónak ha nincs szívhangja, akkor az a terhesség vége), de akkor is, "ő örült volna, ha van", hát mondom b*meg, köszi, hát még én hogy örültem volna. Nem tűnt nagyon optimistának, azt mondta, most 50-50% van mindkét kimenetelre. Péntekre akart visszarendelni, de aznap nem leszünk itthon, úgyhogy hétfő délután fél 5 (jöjjön a csí!!!). Ja és vért is akkor vesznek végül, most azt mondta a doki, nem érdemes. (Érdekes amúgy, hogy mindenhol hogy rá vannak feszülve a hCG-hormon növekedésére, itt úgy tűnik, előbb az UH-t nézik, és csak utána a hCG-t, és nem kell hetente meg kétnaponta csekkolni, hogy duplázódik/növekszik-e.)

Tanulságok:

1. Legközelebb fölösleges orvoshoz menni legalább a 8. hétig, csak idegesítem magam, és az ilyen korai vetélést úgyse tudnák megelőzni (nem fogom tudni megállni).

2. Legközelebb (meg most is) fölösleges kiolvasni minden szart a neten, úgyis mindig minden verzióra lesz egy sztori (nem fogom tudni megállni).

3. Legközelebb kevesebb embernek mondom el a 12. hét előtt (talán meg fogom tudni állni).

De persze hol vagyunk még a legközelebbtől!...

Öröm az egyelőre még nem biztos, hogy ürömben, hogy ma nagyon-nagyon magam alá kerültem pár órára, úgyhogy ha jövő hétfőn rossz hírt kapunk, akkor az talán már nem fog annyira nagyon megrázni, mint ha teljesen váratlanul ért volna.

7w2d

Az első trimeszter totál szívás. Már nem akarok hálátlannak tűnni, de akkor is így érzek: nem elég, hogy minden egyes percben aggódom, hogy minden oké-e bent, de ráadásul még random tünetek* is jelentkeznek a legváratlanabb pillanatokban. És még hol a 12. hét vége! Ja, ez is jó: hivatalosan nem is tudom, mikor töltöm be az első trimesztert, mert az első viziten a dokim csak annyit mondott, hogy 3-4 hetes, de hogy az a terhesség kora volt-e vagy a leendő babáé... Én a legutolsó menstruációmból indulok ki, és hátha hétfőn (!!!) megtudom ennél biztosabban is.

*Bármely napszakban, étkezéstől, testhelyzettől stb. függetlenül: jobb combtőbe sugárzó fájdalom (változó erősségű), émelygés, hányinger, fáradtság (ez mondjuk inkább konstans), étvágytalanság (ez is), mindjártelájulok-érzés (ez eddig a legrosszabb, de szerencsére csak tegnap jelentkezett, de elég ijesztő volt, főleg mert semmi előzménye nem volt), hőhullámok / fázás, nulla libidó (ez is konstans), nyomás, húzódás, fura érzés az alhasban, hangulatváltozások, enyhe hátfájás. Szóval kicsit még mindig mint a pms, a mindjártmegjön-érzés is jelentkezik néha, bár egyre ritkábban. 

élet tünetmentesen

július 18. vs. július 28.

Őszintén szólva én nem tudok örülni annak, hogy a tapintásra érzékelhető enyhe mellfájdalmon kívül semmi tünetem nincs, hiába mondja mindenki, hogy ez alapvetően nem rossz dolog. Olyan sok dolgot olvastam/olvasok a sztereotíp terhességről, hogy egyszerűen nehezemre esik elhinni, hogy a tünetek nélkül is minden oké lehet odabent. Azért két-háromnaponta tesztelek még, csak hogy csekkoljam a bogyókát, de ahogy a ma reggeli teszten is látszik, szépen erősödik a csík, néha-néha érzek odalent valamit, amit nem tudok azonosítani, meg pms-jellegű hátfájdalom, mindjártmegjön-érzés, ezek így naponta párszor jelentkeznek, de amúgy szerintem konkrétan ritkábban pisilek és jobban alszom, mint korábban. :D 

És azt vettem észre, hogy sehol semmi öröm vagy eufória, és még mindig képtelen vagyok kijelentő módban és teljes hittel azt mondani (még magamban is), hogy terhes vagyok. Pedig orvosi megerősítést is kaptam már... Én, aki annyira vártam, hogy ez bekövetkezzen, most nem tudok neki örülni, helyette csak aggódom, hogy minden oké legyen. Utólag majd persze dühös leszek (meg kicsit már most is), hogy elrontom itt magamnak a terhességet, mert ki kéne élveznem magát a tényt meg a tünetmentességet is... Talán majd a következő ultrahang után, amikor már lesz embrió meg szívhang, akkor valóságosabb lesz. 

Ti hogy voltatok ezzel, el tudtátok hinni, át tudtátok magatokat adni az örömnek? 

és le kéne tenni a kokaint is

Mondta ma a teljesen lelazult nődokim. :D Mire a férjem: "szólhatott volna előbb, akkor nem vásárolok be tegnap..." :D 

Szóval nagyon kedélyes első UH volt, minden oké, a kis bogyókezdeménycsíra méhen belül van és a korának megfelelően fejlődik, "van várandósság", hogy a dokit idézzem. Jó, de mennyi a kora? kérdezte a leendő anyuka, aki már most mindent is szeretne pontosan tudni. Hát, három-négy hét lehet, mondta a doktor, akinek ez a hatszázezer-negyvenharmadik terhessége. 

Első vérvétel és második UH szűk három hét múlva, aug. 13-án. Nyers hús, alkohol, pasztőrizálatlan tej és mosatlan kéz ellenjavallt, szexelni és repülni lehet. 

A leendő gyermek, jelenleg petezsák a Kismókus munkanevet kapta, ugyanis mindenki egybehangzóan állítja, hogy az alábbi képen egy mókus látható. Mivel kiskoromban a kedvenc állatom volt és most is imádom, nincs ellenvetésem. :)

A poszt hangvétele könnyed, belül viszont óriási para van, hogy minden oké legyen! 

három nappal később

Hát szóval ez valami elképesztő. Szerda délután itthon voltam, és fogalmam sincs, milyen indíttatásból, rápisiltem egy tesztre, mondván, hogy eggyel több negatív már igazán nem számít. Aznap még amúgy nem is kellett megjönnie, csak másnap vagy harmadnap; pms-tüneteim voltak, és igazából semmilyen konkrét okom nem volt a tesztelésre. Kijött először a kontrollcsík, ahogy szokott, de már közben nagyon halványan látszódott a tesztcsík is, én meg fogtam a kezemben a tesztet és nem hittem el, és hajtogattam, hogy úristen úristen úristen, és közben remegtem. 

Aztán egyre sötétebb és erősebb lett a tesztcsík, én meg teljesen kész lettem, hogy mi van??? Miii??? Ez most AZ??? Úristen úristen úristen bazmeg bazmeg bazmeg!! 

Még elég régen megígértem a legjobb barátnőmnek, hogy neki fogom először elmondani, ha amikor ez bekövetkezik. De nem vette föl a telefont!!! :D És másodszorra sem és harmadszorra sem. Úgyhogy felhívtam anyukámat, aki nagyon örült, aztán a kedves apukát (ő dolgozott), aki nagyon meg volt döbbenve, mivel pár órával korábban találkoztunk és akkor még semmi jele nem volt semminek. :D Majd amikor vele letettük, visszahívott a legjobb barátnőm, és végre meg tudtam vele is osztani, hogy úgy tűnik, terhes vagyok! 

Az "úgy tűnik"-et azóta is fenn kell, hogy tartsam, sajnos, mivel orvoshoz csak kedd reggelre kaptam időpontot. Grrr! 

Szóval az alábbiak mind csak feltételezések egyelőre.

Az utolsó menstruációm időpontja alapján ma lehetek 4+3 hetes. A babó akkora, mint egy mákszem, és most ágyazódik be. Ahhoz képest, hogy milyen pici, baromira elfáraszt már most (mi lesz itt pár év múlva?!), nulla energiám van mindenhez is, illetve étvágyam se nagyon. Néha érzek éhséget, de gyorsan elmúlik, és egész nap olyan... furán érzem magam. Nem nagyon komálom az édes dolgokat, főleg a csokit (!). Tegnap mondtam a kedves apukának, hogy nem tudom, ha nem teszteltem volna, érezném-e mindezeket, érzékelném-e, hogy valami más, vagy ez mind placebo. :D Ezt már soha nem fogom megtudni.

Koncentrálni nem nagyon tudok semmire, de ez az óriási izgalom és visszafogott boldogság miatt is van - majd a hivatalos megerősítés után merek igazán örülni csak -, és a munka egész jól el tudja terelni a figyelmemet, tegnap egyszer (!) azon kaptam magam, hogy már percek óta nem jutott eszembe a terhesség. :D 

Természetesen keddig minden reggel tesztelek, de fura módon abban valahogy nem kételkedem, hogy ott lesz-e mindkét csík. Érdekes, hogy sose hittem el igazán, hogy valaha lesz kétcsíkos tesztem, nem tudtam elképzelni, most meg... Csak kétcsíkos tesztjeim vannak. | | <3

Szóval úgy tűnik, a kettővel ezelőtti bejegyzés nem lehetett véletlen... :))))

kisvirag2019? ;)

Ma délután 15:23. Kedden megyek dokihoz. Jujj!!!!

I feel it in my fingers, I feel it in my toes

Oké, be kell vallanom valamit, légyszi ne vessetek meg. Mi nem azért "kezdtük el a babaprojektet" két éve, hogy azonnal gyerekünk legyen. Persze örültem volna neki, meg biztos, hogy a férjem is, de azért alapvetően eddig sose volt arról szó, hogy iszonyatosan rettenetesen vágytam volna a gyerekre, csak tudtam, hogy jó lenne, ha lenne, és hogy nem fog egykönnyen megfoganni (és tényleg), ezért minél hamarabb minél komolyabban kell vennünk, hogy ne 35 évesen jöjjek rá, hogy jaaaa, ez nem megy egyik hónapról a másikra. De most valami megváltozott*. Egy csecsemő formájú űr lett bennem, a szívemben, és igazi vágyódást érzek a gyerekem iránt, tulajdonképpen olyan, mintha már meglenne és szeretném. Nem is "olyan, mintha", hanem már szeretem. Csak még nincs meg. Most tényleg fáj, amikor terhes nő jön szembe velem az utcán, vagy kiderül valakiről, hogy terhes. Hiányzik a gyerekem.

*Persze lehet, hogy a Clomid hatására. Más bajom is lett tőle, ami nem túl kellemes (hasra hízás, szuper, ha nem húzom be, úgy nézek ki, mint egy öt hónapos terhes). 

helló Clomid 2

Ma elkezdtem szedni a második kör Clomidot. (Az első kör hozadéka ezek szerint egy percre pontos menstruáció volt. Az én koromban helyzetemben ez is jó hír...)

helló Clomid

A fantasztikus ciklusom úgy döntött, hogy áprilisban hagyjuk ki a vérzést, az úgyis olyan macerás, kell a fenének. Úgyhogy ma kezdhettem csak el a Clomidot. 1*1 szem a ciklus 2-7. napjáig. Kíváncsi leszek.

életjel

Semmi (érdemi) fejlemény, ejtettem a témát. Most inkább kiélvezem, amit gyerek nélkül lehet, csinálok minden mást, hogy eltereljem a figyelmemet, és egészen sikeres ez a stratégia. Most már nem azon görcsölök, hogy miért nem vagyok még terhes, hanem azon, hogy nehogy xy előttem legyen az, mert az milyen gáz lenne... Úgyhogy ennek a káros gondolatnak a leépítésén fáradozom, egyelőre nem tudom, mennyi sikerrel, mert azóta a közvetlen környezetemből senki nem lett terhes - persze a FB-on látok másokat azért, jönnek azok a bébik rendesen -, aztán, ki tudja, egyszer talán mi is eljutunk oda, hogy a sikertelenek minket utáljanak irigyeljenek. :P 

Amúgy a dokim most azt javasolta, hogy folsav helyett szedjek Infolicot - három hónapig napi két zacskóval -, illetve hogy kezdjek el Clomidot szedni. Aminek, ha jól értem, ugyanaz a hatóanyaga/hatása, mint a Clostilbegytnek (amiről már rengeteget olvastam online), peteérést serkent, a recept szerint a ciklus 2-7. napján kell szedni három hónapon át, majd három hónap szünet, majd megint egyszer három hónap, de ha két kúra alatt nem vezet sikerre, akkor fölösleges harmadszor is belevágni. Asszem nekem három ciklusnyi adag van csak eleve. Elég dühös vagyok, mert a dokit e-mailben zaklattam február elején, hogy mi legyen a spermiogram utáni folytatás, cseszett reagálni, azóta meg lement két ciklusom is - tőlem merőben szokatlan módon :D -, amikor elkezdhettem volna a Clomidot (meg az Infolicot, bár az ciklusfüggetlen). Ezen a két hónapon nyilván semmi nem múlik, csak frusztráló, hogy tehettem volna valamit, de a dokim nem segített. Végül amúgy pár napja válaszolt, ez is valami.

Ha már a ciklusomnál tartunk, január-február-márciusban nagyon szépen menstruáltam, sőt olyannyira, hogy márciusban 22 napra jött meg, egy tizedmásodpercre a nulladik napi barnázásnál meg is dobbant a szívem, de aztán másnapra egyértelmű lett. Remélem, a tendencia áprilisban is folytatódik, és akkor hajrá Clomid. 

(A blog címét viszont attól tartok, meg kell változtatnom, ha csak a következő két hétben nem történik csoda...)

TS

A férjem produkált egy Tökéletes Spermiogramot, minden értéke olyan, amilyennek lennie kell. :D Na de most akkor hogyan tovább...? 

boldog februárt!

Azért nem írok, mert nincs miről... A férjemnek megvolt a kontroll-spermiogram, valószínűleg hetekbe telik, mire lesz eredmény; én pedig január közepén menstruáltam. Ez mind a hír.

Viszont két volt-sorstárs anyukának is babája született az elmúlt pár napban, ami fantasztikus :))) 

2018

Nem tűntem el, és nem vagyok terhes. De most nem vagyok valami jó passzban semmilyen téren, és a babaprojekttel kapcsolatban valamilyen nemtörődömség/dac van bennem, most egy darabig nem fogok ide írni. Csak a történelmi hűség végett: a férjem 25-én megy újból spermiogramra.