szolgálati közlemény

Ezt a blogot itt most berekesztem - ideiglenesen mindenképp, aztán meglátjuk -, köszönöm a drukkot és a velem örülést a terhesség alatt mindenkinek, nagyon-nagyon jólesett! 

Kitartás mindenkinek, aki várakozik. Tudom, hogy az én sztorim nem túl akciódús - nem volt benne igazából orvosi beavatkozás, inszem, lombik, stb. -, de hátha azért reményt adhat, hogy hosszú évek  küzdelme igenis végződhet egy cuki kisbabában. 

Van egy nem babacentrikus blogom; ha valaki szeretné követni, hogy alakul az életünk hármasban, kommentben hagyjon egy emailcímet.

Még egyszer köszönöm az olvasást, támogatást, és nagyon drukkolok mindenkinek (ahhoz, amit szeretne elérni, nem kell, hogy az feltétlenül egy bébi legyen)! :*

40+6: 3960 g, 50 cm 💙

Megszületett! Hipercuki. Teljesen odavagyunk. 💙💙💙 

Ez az indítós sztori hosszúra és fájdalmasra sikerült, de valahogy mégis örülök neki, hogy így alakult. Pénteken reggel kb. 8-tól szombat éjfélig vajúdtam, volt minden, mint a búcsúban, rohadt erős fájások, elfolyt magzatvíz (utána még erősebb fájások), epidurál (MEGVÁLTÁS), de annyira nem haladt előre a dolog, hogy a dokim vasárnap hajnali 3/4 1-kor a császár mellett döntött. 1 óra 9 perckor pedig már kint is volt a kisfiunk. Utána bő két órát voltunk az őrzőben hármasban, és hát kábé csak néztük a bébit és sírtunk. Én azóta is sírok, a férjemnek szerencsére nincsenek ilyen posztpartum-tünetei, de teljesen meg van hatva ő is.

A babaGDPR jegyében egy kép:

még mindig ketten

Gyors update: bementünk reggel a kórházba, csináltak ctg-t (tökéletes), megnézték a méhszájat (egy ujjnyira nyitva, ez is valami), majd sűrű bocsánatkérések közepette közölték, hogy sajnos nincs üres szülőszoba, úgyhogy menjünk vissza holnap... Úgyhogy holnap csapó kettő. Köszi mindenkinek a drukkolást! :*

40+0

Micsoda nap! De nem, még nem szültem. :D 

forrás

Szóval mentem délelőtt a rutin csekkre, már amennyire ez a terminuskor még rutinnak számít, és először is a két asszisztens közül az egyik azzal fogadott, hogy mit keresek még mindig itt? Mondom köszi, higgyel el, hogy nem rajtam múlik. Persze ő ezt viccesnek szánta. Haha. Akkor először volt ctg, ahol már megint nem volt egy darab összehúzódásom se, meg vérnyomásmérés, ahol már megint magas volt a vérnyomásom, nem nagyon, csak egy kicsit, de már hetek óta ez van, hogy amikor odaérek izgulva, akkor mérik először, és persze, hogy kicsit magasabb, mint a normális, aztán megmérik újra a ctg után, amikor már gyakorlatilag félálomban vagyok, és akkor meg jó. 

És aztán a vizsgálat, ahol először is megtudtam, hogy van egy minimális húgyúti fertőzésem, úgyhogy egyrészt kaptam rá egy egyszer beveendő port, másrészt kellett még pisit adnom a laborban, hogy tenyésszék ki és kiderüljön, van-e más baj esetleg. Másodszor is a doki kb. könyékig felnyúlt, keresve a bébi fejét, marha kellemetlen volt (de közben arra gondoltam, hogy mi ez a szüléshez képest), és csalódottan mondta, hogy nagyon fönt van még a feje, egyáltalán nincs a szülőcsatornának még a közelében se, és ez hetek óta változatlanul így van... 

... úgyhogy akkor csütörtökön megindítják! 

Hát itt kihagyott a szívem egy ütemet asszem, mert akármilyen kontrolfrík vagyok és szeretem előre tudni, mikor mire lehet számítani, ez azért váratlanul ért. Pláne, amikor utána a doki mondta, hogy tudjak róla, hogy az ilyen ok miatt indított szülések leggyakrabban császárral végződnek. Huhh! 

És akkor ezek után még egyszer kellett vérnyomást mérni, vajon az egekben volt? Nyilván. Szuper időzítés. :D Úgyhogy leültettek még egy félórára és utána megint megmérték - "átmentem", épphogy. :P 

Mostanra sikerült lenyugodnom, és arra koncentrálok, hogy már csak három nap, és itt lesz a kisbabánk, akárhogy is bújik ki! 

[nem az én babám] Welcome, O. ❤︎❤︎❤︎

Szerintem nem is írtam, hogy pár nappal azután, hogy a hatodik héten volt szívpulzálás, rámírt a gyerekkori legjobb barátnőm, hogy kéne beszélnünk, és aztán még mielőtt az élő beszédre sor kerülhetett volna, kiderült, hogy ő is terhes, és 9 nappal jár előttem. Végig a terhesség során szinte naponta beszéltünk tünetekről, benyomásokról, készülődésről, vizsgálatokról, szóval amiről az ember lánya ilyenkor csak tud, és nagyon-nagyon szuper volt ezt együtt végigcsinálni. Ráadásul vele nagyon össze voltam-vagyok nőve nagyon kiskorunk óta, szóval tényleg egy csoda, hogy pont egyszerre voltunk terhesek. A múltidőből már kiderülhetett, tegnap, 18-án megszületett a kisfia, végül császárral, a kiírt dátum után 5 nappal, és hipercuki! Én meg csak nézegetem a képeket, és olvadozom, és kicsit irigykedem, meg ettől csak még türelmetlenebb vagyok, de közben tudom, hogy már csak pár nap... De annyira szuper, nagyon örülök nekik, és hát az a bébi valami tünemény, és azt hiszem, ebben majdnem annyira elfogult vagyok, mint a saját anyja. :)) 

39+0

Továbbra is minden a legnagyobb rendben, szülésnek egyelőre semmi jele, a ctg (is) tökéletes. Ellenben a fiatalember már több mint három kiló, és a doki szerint tuti lesz négy, mire kijön. Szerintem az anyjára ütött. 

a Google jól megmondja, milyen a harmadik trimeszter :D

38+1

Nem nagyon tudok érdemiről beszámolni, teljesen hihetetlen, hogy most már tényleg bármelyik nap akár meg is születhetne a kisfiunk. Semmi jele egyelőre, vagy hát semmi általam érzékelhető jele - tegnap voltam CTG-n, a gép nem mutatott összehúzódásokat, viszont rendes vizsgálat csak jövő hétfőn lesz, akkor talán ki fog derülni, tágul-e már a méhszáj vagy mi van. Ha ugye addig meg nem szülök! :P 

Még mindig nem parázom túl ezt a szüléstémát, továbbra is a kíváncsiság dominál, meg hát ott van az a megnyugtató tudat, hogy létezik fájdalomcsillapítás (és annak is különböző fokozatai). Biztos vagyok benne, hogy nem lesz kellemes, de nincs választásom. (Kivételesen még ez is inkább megnyugtat, mint idegesít, pedig amúgy nem szeretem, ha kikerül a kontroll a kezemből.) 

balra 38 hetes babalak, jobbra a bepakolt kórházi cuccok tartalma

37+0

Mindig bullshitnek éreztem, hogy ódegyönyörű a terhes (pardon: várandós) női test, de azt be kell vallanom, hogy harminc évem alatt sose éreztem magam ennyire jól a testemben! Mondjuk a combom belsején levő vörös csíkokról le tudnék mondani, de még azok se érdekelnek. :D 

36+5

Ma voltam ctg-n, gyönyörű szívhangot produkált a fiatalember, és kétszer-háromszor próbált ugyan elmászni a ctg elől, de ugye már nincs hova, úgyhogy pár másodperc után megtalálta a gép megint. Akkorákat zakatolt, csak néztem (hallgattam)! 

Aztán a ctg után meglepetésszerűen megjelent a dokim (mára csak ctg volt betervezve), és mondta, hogy ha van kedvem, megnézhetjük ultrahangon, mert most épp nincs dolga. Ingyen és bérmentve :D Nyilván igent mondtam, az ultrahangnál már csak az ingyen ultrahangot szeretem jobban! 

Két dolog derült ki: a gyermeknek van orra, és már 2800 gramm. Jézuska, mi vár rám. :D

Minden oké, megint megdicsérte a magzatvizet, és aztán utólag láttam, hogy beleírta a kiskönyvembe a "méhnyak" rovatba (!), hogy "2000", de nekem nem mondott semmit, hüvelyi ultrahangot meg nem csinált, szóval nem tudom, ezt vajon hasi uh-n lehet látni? (Azt jelenti, hogy a méhnyak 2 ujjnyi, és zárt. Alapesetben ez 3000, azaz három ujjnyi és zárt, itt lehet olvasni róla, ha valakit bővebben érdekel.) Na, szóval valami nyoma mégiscsak van, hogy itt hamarosan szülés lesz. Összehúzódásaim száma kereken nulla. 

kaja

Biztos voltam benne, hogy egyszer csak majd beüt az, amiről mindenkinél olvasni lehet, hogy fura kajákat kívánok meg (vagy normál kajákat fura kombinációban), de egyelőre nem volt ilyen. Olyan igen, hogy napokig/hetekig nagyon szívesen ettem egy bizonyos dolgot, vagy hogy álmodoztam valamiről, de olyan, hogy úristen nekem most [valami]t muszáj ennem azonnal és haladéktalanul, olyan nem. Tendenciák azért voltak!

Az első trimeszterben, mielőtt az igazán kemény hányós hetek elkezdődtek volna, a bazsalikomos paradicsomszósz volt a legjobb barátom, illetve kb. bármi, ami sós. A hányós időszakban (7-11. hét) egyrészt kifejezetten nem bírtam ránézni a paradicsomszószra vagy bármire, ami paradicsomos - és a paradicsomellenességem egészen a második trimeszter végéig (közepéig?) tartott -, másrészt ugye mást se nagyon bírtam enni. A hányás ellen valahol olvastam, hogy a sima popcornt ajánlják, sajnos elég későn akadtam erre az infóra, és lehet, hogy addigra magától is csillapodott volna a folyamatos émelygés, de mindenesetre volt egy-két hét, amikor konkrétan csak és kizárólag popcornt ettem, minden étkezés helyett. Nem a legegészségesebb választás, de annyira jólesett a gyomromnak! A lakásnak meg olyan szaga volt, mint egy moziteremnek. :D Az első trimeszternek ebben a második felében egyáltalán nem ittam kávét, de nem undorodtam tőle kimondottan, sőt, csak a gyomromnak nem esett jól, meg ugye eleve nem nagyon maradt meg bennem semmi, és nem akartam még ennél is jobban felgyorsítani az emésztésemet. Fun fact, hogy az első trimesztert 84 kilóval kezdtem (október elején, mondjuk), és pont a napokban találtam meg, hogy november végén 78 kiló voltam. Kaptam egyébként a dokimtól egy nagyon koncentrált gyömbérkivonatot tartalmazó tablettát émelygés ellen, amit napi kétszer kellett szednem, de nem tudom, mennyire volt hatékony - rendesen beszedtem, mégis hánytam, aztán el is múlt a hányás. De ugye nem tudom, mi lett volna, ha nem szedem. 

A második trimeszterben asszem nem volt kajaszempontból semmi különös, arra emlékszem, hogy nagyon szívesen ettem fűszeres, csípős, intenzív ízű kajákat, de mivel én ezeket terhességtől függetlenül is komálom, nem tudom, volt-e bármi összefüggés. Újra ittam kávét és visszatértem az édességekhez is. :P

A harmadik trimeszter már sokkal markánsabb ilyen szempontból, bár még mindig nem érzem, hogy extrém lenne, de kifejezetten kívánok bizonyos dolgokat (nem egyszerre), amikből végtelen mennyiséget el is tudok fogyasztani: barack (nektarin és őszi), tejes dolgok, túrós dolgok, jégkrém, általában az édes dolgok, tejbegríz, tejberizs és a legújabb favorit, a császármorzsa, sósvajas-lekváros bármilyen péksüti (talán ez a legextrémebb kombináció :D), vajas kenyér (!), és hónapok óta álmodoztam a görögdinnyéről, amit végre ma ettem is, és nem biztos, hogv valaha még akarok még mást enni, talán csak őszibarackot. :D Mivel néha ég a gyomrom és van egy kis refluxom, a csípős, fűszeres kajákat kerülöm, de nem is nagyon kívánom, inkább csak a gyümölcsöt tényleg. 

Szóval még mindig várom, hogy megkívánjam a csokifagyi-kovászos uborka kombinációt!

pregnancy after loss

Elég sokat agyalok azon mostanában, hogy vajon lelkileg "jól csinálom-e" ezt a vetélés utáni terhesség dolgot. Persze, nem lehet rosszul csinálni, meg sehogyan se, csak hogy vajon normális-e, ahogy érzek. Sok-sok sorstársat követek virtuálisan, és valahogy az a benyomásom, hogy hozzájuk képest* túl könnyen, túl gyorsan léptem túl azon, hogy mostanra már lenne egy 14 hónapos kisbabám, ha nem vetélek el. Őszintén szólva ha az ő posztjaik nem lennének, szerintem még ennyiszer se jutna eszembe. Valahogy nem tudok arra a terhességre úgy visszagondolni, mint egy potenciális kisbabára, akinek élnie kéne - nyilván ebben nagyon sokat számít, hogy nem kötődtem hozzá még érzelmileg, amikor elvesztettem, meg nem éltem bele magam abba az egész terhességbe (időm se nagyon volt rá). Nem tervezem elmesélni a kisfiunknak, legfeljebb, ha érdeklődik majd nagyobb korában, hogy volt előtte egy vetélésem, se azt, hogy milyen sok idő volt, mire ő "összejött". Nem hiszem, hogy ennek van jelentősége. Edukációs, érzékenyítő céllal persze jó lesz, ha tudja majd, amikor odakerül, hogy milyen nehézségekkel kell sajnos nagyon sokaknak szembenézni, amikor kisbabát szeretnének, de ettől az egy aspektustól eltekintve egyáltalán nem érzem fontosnak, hogy erről beszéljek vele. 

Igazából csak attól félek, hogy ugye nem arról van szó, hogy nem nézek szembe a saját veszteségemmel, és ez majd egyszer csak valamilyen más formában tör elő, például nem fogok tudni kötődni a saját gyerekemhez, mert a lelkem mélyén attól félek, hogy őt is elvesztem. Ez most ilyen nagyon fölösleges túlgondolásnak tűnhet (még nekem is annak tűnik), és remélem, alaptalan is. Meg azt is remélem, hogy azzal, hogy ezt így meg tudom fogalmazni és tudatosítani magamban, tárgytalanná is válik.

*mert ők még a gyerekeik egy-kétéves korában is csomót posztolnak ebben a témában, a terhességük alatt meg pláne - persze, tudom, hogy olyasmit is lehet posztolni, amit az ember igazából nem gondol/érez komolyan, és igazán nem ebből kéne kiindulnom

35+2

Vajon az öttel ezelőtti bejegyzésben foglaltak (miszerint a kisfiunknak, amíg ő nem akarja, nem lesz publikus digitális lábnyoma) megszegésének számít, ha megosztom a ma kapott képek egy részét? :D Ha annak számít is, sajnos nem tudok ellenállni a kísértésnek, na és a fogadalmaim úgyis a születés utánra vonatkoznak, ugye. Szóval íme Pofazacskó Úr őméltósága 35 hetesen és 2 naposan. 

Minden rendben vele, továbbra is lent van a feje, ma nem mászkált el a ctg elől sem, úgyhogy az én vérnyomásom is oké maradt. A magzatvíz tiszta.

Kaptam olajat gátmasszázshoz, meg málnalevél-teát az összehúzódások serkentésére. És megbeszéltük a maradék négy (!) vizsgálat időpontját, feltéve ugye, hogy nem szülök előbb. Hát, már nagyon látszik a vége! 

A súlygyarapodásom a terhesség előtthöz képest 19, a tizenegyedik heti méréshez képest (akkorra fejeztem be a hányást nagyjából) 23 kiló. Vicces lesz ezt majd leadni. 

jó a buli odabent (34+3)

(és utólag látom csak, hogy véletlenül ugyanaz a felső van rajtam, mint a legutóbbi hasonló videókor, csak most látszik is)

befordult! :)

Rendes gyerek ez, meghallotta, hogy így sajnos nem tudom természetes úton még csak megpróbálni se megszülni, úgyhogy magától befordult, semmit nem éreztem belőle, a szokásos mozgásokon kívül. :D (Ezt ma egy nettó másfél másodperces ultrahangon állapította meg a doktornénim, amiért a rövidsége miatt nem is kellett fizetnem!)

live online szülésfelkészítő

Ma volt ilyenem, két szülésznő tartotta, és tényleg élőben, mert úgy kezdődött, hogy próbálták a mennyezeti világítást kicsit kevésbé vakítóra venni, és közben jókat kuncogtak a saját bénázásukon. Nagyon profi volt ettől eltekintve, most nem is a konkrét tartalomra gondolok, mert azt nyilván nem kérdőjelezem meg, de a kórház saját felületén lehetett nézni a videót, és volt mellette egy csetablak, ahova mindenki beírhatta az akármilyen hülye kérdését, és az a szülésznő, aki nem beszélt, vagy írásban válaszolt, vagy tolmácsolta a kérdést az előadást tartónak, és ő élőszóban elmondta a választ. Olyan rengeteg új infó nem volt benne, de azt például megtudtam, hogy tíz-tizenöt perces fájásokkal  (vagy a magzatvíz elfolyásakor) javasolják, hogy elinduljon az ember a kórházba, ez meglepett, mert én úgy tudtam, ötperceseknél ritkább fájásokkal még nem érdemes. De hangsúlyozták, hogy nem lehet "túl korán" bemenni, és ha a felvételkor a ctg mutatja az összehúzódásokat, akkor nem fognak hazaküldeni semmiképp. Kérdésre azt is elmondták, hogy ha valaki elég közel lakik és elég jól van, akkor akár be is sétálhat, csak kísérje el valaki. :D Mutattak gyakorlatokat a fájdalom enyhítésére illetve a vajúdás felgyorsítására, meg a helyes légzést ugye... amit szerintem ha már nagyon fáj, akkor marha nehéz lesz betartani, de meglátjuk. Ja, amúgy ezt is hangsúlyozták, hogy ha már az elejétől nagyon fájnak a fájások (!), akkor nem kell a tízperces gyakoriságot megvárni, nyugodtan lehet menni hamarabb, és ugyanígy, ha a tízperces fájások még abszolút elviselhetőek (és nem folyt el a magzatvíz), akkor lehet még a saját otthonunk kényelmében szenvedni tovább, szóval leginkább a szülő nőre van bízva. Ha meg nem vagyunk biztosak benne, hogy amit érzünk, az most akkor tényleg az-e, vagy hogy ami jön belőlünk, az magzatvíz-e, akkor vagy inkább menjünk be, biztos, ami biztos, vagy nyugodtan telefonáljunk be és az ügyeletes szülésznő a tüneteink alapján majd megmondja, hogyan tovább. 

Megtudtam, hogy van lehetőség birth plant írni (és elküldeni nekik emailben, és ők majd beleteszik a papírjaink közé), amiben ki lehet térni mindenféle kívánságokra, pl. milyen csokit kérek a vajúdáshoz. Na jó, nem, igazából olyasmiket, hogy mi az a beavatkozás, amit ha csak lehet, szeretnék elkerülni, vagy mi az, amitől különösen félek, milyen helyzetben szeretnék vajúdni, mi a helyzet az arany órával, stb. 

Rákérdeztem, és sajnos maszkban kell szülni a jelenleg hatályos intézkedések szerint. Akkor lehet levenni a maszkot, ha a szobában egyedül vagyunk a kispapával (meg a babával, ugye). Brrrr. Nagyon remélem, hogy ez még megváltozik júniusig. Illetve a kispapa a szülőszobára a kitolási szakaszkor jöhet csak be (ez is brrrr), és ha egyszer bejött, nem mászkálhat ki-be. A kórteremben 10-től 19-ig látogathat, de onnan is ha egyszer kiment, akkor már nem jöhet vissza aznap. Viszont ami tök jó, és nem tudtam, hogy császármetszéskor is bent lehet a szülőszobán (kivéve, ha valamiért altatni kell a kismamát). 

Holnap lesz szó a szoptatásról, csütörtökön meg a szülés után közvetlenül történő dolgokról (meddig kell bent maradni a kórházban, ott mit kell csinálni az újszülöttel, akinek ugye melyik az eleje, stb.). 

szerintem milyen anyuka (nem) szeretnék lenni

Ezt a bejegyzést direkt azért írom, hogy majd később visszaolvashassam és összehasonlíthassam, milyen cuki kis terveim voltak, és ahhoz képest a valóság hogy alakult. Előre bocsátom, hogy tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy rengeteg dolog nem rajtam múlik, és ennek szellemében az első és talán legfontosabb dolog, amit alapelvként szeretnék szem előtt tartani, hogy

- rugalmas leszek: vannak elképzeléseim, hogy mit hogy (nem) fogok csinálni, de szeretnék a megérzéseimre és főleg a baba reakcióira hagyatkozni, nyilván a józan ész határain belül. :)

Szóval terveim szerint:

- nem fogom hasrafektetni a babát, hanem megvárom, amíg magától megfordul,

- nem fogom magamra kötözni,

- nem fogok semmiféle kifejezetten "fejlesztő" játékot, hangot kiadó színes műanyag bizgentyűt, kis hintáztató ülést, babaágyra akasztandó zenés kütyüt stb. venni neki,

- jaj, ez nehéz, és ezért inkább úgy is fogalmazom meg, hogy megpróbálok majd nem bekapcsolni neki videót, meg egyáltalán a lehető legkevesebb képernyőnek kitenni (utóbbit passzívan is értem, nem szeretném, ha úgy nőne föl, hogy azt látja, a mi kezünkben folyton telefon van, de ez nem tudom, hogy oldható meg, tudván, hogy én állandóan fotózni akarom majd),

- apropó fotózás: arccal nem fog szerepelni a közösségi médiában, amíg csak saját maga úgy nem dönt, hogy erre igénye van - a születésekor ki fogunk rakni egy képet, utána pedig majd kitaláljuk, hogy oldható meg, hogy aki szeretné, lássa (zárt FB-csoport, google album, havi státuszemail képekkel, valami ilyesmi),

- nem fogunk vele egy ágyban aludni, és egy szobában is csak addig, amíg az éjszakai kelések miatt erre feltétlenül szükség van, mert szeretném minél hamarabb arra szoktatni, hogy van egy önálló tere, amivel ő rendelkezik, és nem mászkálunk bele,

- ugyanez érvényes a testére is: idegeneknek nem szeretném a kezébe adni, engedni, hogy hozzányúljanak, csak a családtagoknak és a nagyon közeli barátoknak, és csak, ha nem tiltakozik,

- az elejétől fogva fogok mesélni/olvasni neki, akkor is, amikor "még nem érti", 

- ugyanígy, a legelső pillanattól kezdve mindig el fogom neki mondani, épp mit csinálok vele (pl. pelenkázáskor, fürdetéskor),

- igyekszem majd nem sokat káromkodni előtte :D,
- igyekszem majd nem produkáltatni és videófelvétel céljából felszólítani mindenféle tevékenységre ("mondd, hogy..."), na ez szerintem tipikusan olyasmi, amit a legtöbb kismama - riadtan látva, mire képesek a friss anyukák - megfogad, aztán nem tud betartani, úgyhogy nekem sincsenek illúzióim, de akkor is ehhez a listához tartozik,
- igyekszem majd nem szívbajt kapni, amikor elindul (akár kúszva, négykézláb, akár már fölállva) és mindent is megfogdos és a szájába vesz, hanem hagyni, hogy felfedezze a dolgokat,
és szerintem itt be is fejezem ezt a listát, mert látom lelki szemeimmel, ahogy pár hónappal idősebb énem megsimogatja a fejemet, hogy milyen aranyos vagyok, hogy elveim vannak.

A gyereknevelés "elméletibb" oldaláról nincsenek ennyire konkrét elképzeléseim, de nyilván, mint mindenki, azt szeretném, ha a kisfiunk boldog, kiegyensúlyozott, lelkileg is egészséges, nyitott, érdeklődő, kíváncsi ember lenne, és azt remélem, hogy az, hogy szeretettel várjuk, és egy önmagában is teljes kapcsolatba érkezik minden szempontból nyugodt körülmények közé, ehhez jó alapot fog szolgáltatni. Aztán hogy a Télapóról és társairól mit mondunk majd neki, ha eljön az ideje, azt még meglátjuk. :D 

33. hét

Bálnaüzemmódban vagyok most már pár napja. Nehezen és nem szívesen mozgok, a fotelből felállni nem igazán tudok, tegnap elsétáltam a postára és teljesen kifáradtam, a bébi mindenhol nyom, néha kifejezetten kellemetlen, ahogy mozog, de persze ha meg nem mozog, akkor az a bajom, szóval na. Ennek ellenére a mai viziten az derült ki, hogy csak két kilót szedtem föl az elmúlt négy hétben, pedig sokkal többnek érzem a növekedést. 

33+0

Azt hozzá kell tennem, hogy nem könnyítem meg a magam dolgát, mert szinte kizárólag tésztát és édes dolgokat eszem, meg gyümölcsöt, amennyit csak találok itthon :D 

Na mindegy, beszéljünk a bébiről, ő érdekesebb. Ma láttam az ultrahangon, ez a legértékelhetőbb kép, amit kaptam róla, orrlyukak premier plánban:

Olyan szívesen megnéztem volna a kis arcát rendesen, utoljára 10 hete láttam a nagy ultrahangon, de olyan pózban volt, hogy a doki mondta, hogy teljesen fölösleges próbálkozni is. Apropó póz, keresztben fekszik a kis drága, szóval vissza kell mennem jövő héten, hogy megnézzük, hajlandó-e befordulni... Ha nem fordul be, és úgy folyik el a magzatvíz, az para, és kaptam erre vonatkozó utasításokat is (azonnal lefeküdni hanyatt, lábakat felpolcolni, és hívni a mentőt), kicsit ijesztő, de egyelőre igyekszem nem aggódni, mert még van pár hete, és a legutóbbi ultrahangon is lent volt a feje, szóval meg tud még fordulni, és ezt a doki is megerősítette. 

A számszerű adatok is érdekesek az uh-kép bal felső sarkában: 2066 gramm, az már egy egészen emberi szám, és 30 centis a törzse, szóval az egész gyerek minimum 45, az is már olyan méret, amitől nem hőkölök hátra, hogy úristendepici. Az engem kicsit meglep, de igazából nem tulajdonítok neki jelentőséget, hogy bár a doki mindkét értékre azt mondta, hogy normális, a gép ebből két különböző terhességi kort és terminust következtett ki, és egyik se az, amit nekem kitartóan mondanak. :D Most rákérdeztem direkt azért, és azt mondta, hogy június 22-26. De mint tudjuk, a babákat nem érdekli, hogy mikorra vannak kiírva. Részemről töltse be a 37 hetet és forduljon be, és utána jöhet. 

Egyébként ha végül nem fordul be és császár lesz a vége, engem az se izgat, semennyi jelentősége nincs a szememben, hogy valaki hüvelyi úton vagy császárral szül-e (pláne, hogy az esetek nagy részében nincs is választása), kizárólag az érdekel, hogy a gyerek egészséges legyen, ne legyen neki traumatikus a születésélmény, és nekem se legyen nagyon szar. Ebben a sorrendben. 

Volt ma is ctg, amit most már egyre nagyobb meggyőződéssel utálok, ugyanis a baba folyton elmászott és hosszú percekig kellett keresni a szívhangját, és bár közben a szülésznő meg én is éreztük, hogy mozog, azért ez ijesztő, pláne amikor ugyanabban a helyiségben ott van egy másik kismama, akinek bezzeg a babája egyhelyben marad és szép szabályosan ver a szíve és ezt hallanom is kell (mindkét monitor ki van hangosítva). Kedvencem, amikor besípol a gép, mert túl sok ideje nem találja a szívhangot. Nem lenne szabad a kismamákat ezzel ijesztgetni. :P 

A következő felvonás, hogy jövő szerdán visszamegyek ultrahangra, aztán pénteken meg aneszteziológussal és szülésznővel van randim (nincs fogadott szülésznőm, mindenkiben megbízom), és valamikor még ez utóbbit megelőzően egy vérvételt is meg kell ejtenem. 

várakozás (32+3)

Ágyunk még mindig nincs, de tegnap óta van használtan egy "bölcsőnk", szóval most már lenne hova tenni a fiatalurat, amikor úgy dönt, hogy jönne. Pelenkát is vettünk, két fajtát, meglátjuk, melyik jön be. Mosok, vasalok, pakolok, egyszóval rakom a fészket. Eddig szuper a gyes! ;) 

már csak 2 hónap!

Érdekes az időérzékem mostanában: a terhesség előtt a két hónap hosszú időnek tűnt, ilyen "ki tudja, mi minden történhet még addig", "hol van az még"-kategóriának, most meg kicsit be vagyok szarva, hogy már CSAK két hónap, az SEMMI, itt van egy SZEMPILLANTÁS alatt... És hát azt mondják, az idő múlása akkor érződik csak igazán gyorsnak, amikor az embernek már van gyereke. Amúgy szerintem a járvány is hozzájárul egy kicsit, mert belátható időre nem lehet eleve tervezni (utazásokat mármint), és így a legkorábbi időpont, amikorra reálisan bárkinek a látogatása szóbajön, az késő nyár-kora ősz. Elvileg a szüleim jönnének meglátogatni, az volt a terv, hogy július közepén (nagyságrendileg), utána meg a másiknagymama, meg valamikor a két nagybácsi (az öccseink) és aztán a barátok, de hát a fene tudja, mi lesz ezekből. 

Az első trimeszterben még végtelennek tűnt az egy-egy ultrahang közötti másfél-két hét, pedig az micsoda luxus volt, most 4-5 hét is eltelik, és érdekes módon nem vagyok türelmetlen (persze ha lehetne, hetente benéznék most is). Mondjuk sokat segít, hogy a gyermek szétrúgja a bordáimat, így van folyamatos visszajelzés, hogy minden oké. :D Brrr, azt az első trimeszteri szenvedést nem kívánom vissza, még ha objektíven nézve ez azért egy könnyű terhesség is. 

Felmerült a tesókérdés közben, igazából nem tesó-, hanem védekezésszempontból. Egyikünk se akar megint elkezdeni védekezni, és mindketten akarunk még egy gyereket. Na de mi van, ha azonnal összejön? Gyakori, hogy meddő pároknál az első, évekig várt terhesség után nagyon könnyen jön(nek) a következő(k). Mekkora a jó korkülönbség? Mennyi pénzünk van nekünk erre? És idegrendszerünk? :D Persze aztán lehet, hogy azt fogjuk mondani, elég nekünk egy gyerek is... 

A poszt címére visszatérve, olyan teendőink vannak a következő egy-másfél hónapban (hogy ne maradjon semmi az utolsó pillanatra), hogy a babaágy megszerzése az ismerősöktől, akik odaígérték, pelenka és related holmik beszerzése, autósülés beszerzése (kiderült, hogy amit vettünk használtan babakocsi-együttest, annak az autósüléséhez nincs isofix-alj, és ezt a modellt már nem forgalmazzák), bébimonitor beszerzése, gyerekszobában rendrakás, online szülésfelkészítő megtekintése, aneszteziológussal való személyes vagy telefonos konzultáció (ennek legalább időpontja is van: május 15.), kórházi pakk összeállítása (mától megint engedik, hogy a kispapa bent legyen, halleluja!)... meg a másik kétezer-hatszáz dolog, ami nem jut eszembe. 

31. hét a bulika

harmincon túl

Annyira azt érzem, hogy nem fogom én június 22-ig húzni ezt a terhességet... aztán persze lehet, hogy a ded rámcáfol. Nehéz is vagyok meg türelmetlen főleg, siettetném is az időt, de közben remélem, hogy mire szülök, normalizálódik a kórházi helyzet annyira, hogy a kispapa végig bent lehessen velünk, na és persze a maternity leave is úgy van számolva, hogy a valós szüléstől 12 hét, nem a kiírt időponttól, szóval minél később, annál jobb. 

Az a terv, hogy május közepére legyünk ugráskészek: legyen kész a szoba mindenestül, és legyen összepakolva a kórházi csomag. Az még egy hónap. És onnantól még egy bő a kiírt időpont... mondtam már, hogy türelmetlen vagyok? Meg nagyon-nagyon kíváncsi is, hogy ki sül ki ebből. :)) 

Jövő péntek az utolsó munkanapom, mentálisan már "kicsekkoltam", hihetetlenül motiválatlan vagyok, de próbálom összeszedni magam, hogy a leendő utódomat ne lehetetlen helyzetben hagyjam ott. (Egyelőre nincs egyébként utódom a covid-szitu miatt, és úgy néz ki, hogy július 1-jétől lesz csak, addig meg szétdobják a feladataimat a meglevő kollégák között.)

A szüléssel kapcsolatban olyan érzésem van, mint anno gyakran vizsgák előtt: tudom, hogy már csak egy pici hiányzik, hogy teljesen fel legyek készülve, de már nincs kedvem tanulni, inkább nekikezdenék a vizsgának, mert már bennem van a drukk és nem tudok a tanulásra koncentrálni, és annak ellenére, hogy nem tudok mindent, biztos vagyok benne, hogy jól fog sikerülni. Ha még nem mondtam volna: türelmetlen vagyok. Majd emlékeztessetek erre, amikor egy párnapos, -hetes újszülöttel zombiként mászkálok a lakásban és visszakívánom a terhességet, amikor még akkor alhattam, ehettem és tisztálkodhattam, amikor akartam. :P

30+3 (tegnap)

29. hét

Az eheti pocakfotó:

Megvolt a CTG, elég para volt - nekem, laikusnak, aki sose látott ilyet. A bébi szívhangját és a méhösszehúzódásokat monitorozzák (utóbbiak nem voltak), és hallani is lehet, de főleg egy kijelzőn látni a számokat, és az elején tök jól indult, 140-160 között mozgott a szívhang, ami teljesen normális, aztán elkezdett fluktuálni, de nagyon kilengett, volt, hogy lement 57-re, sőt, egyszer a gép azt mutatta, hogy nincs, na azt a pillanatot nem kívánom senkinek, de aztán a következő pillanatban meg felugrott 140-re, majd 185-re, majd 210-re. Majd visszament 135-150 közé és ott is maradt. Állítólag meg az orvosom szerint ez tök normális, hát rám azért a szívbajt hozta. Még szerencse, hogy csak fél óra volt, de abban is úgy elfáradtam, hogy legszívesebben a nap további részét átaludnám.

Volt utána még ultrahang, ami bruttó másfél percig tartott, azt tudtam meg belőle, hogy tiszta a magzatvíz, szép a placenta, egészséges méretű a bogyóka (ebben a sorrendben). Két darab teljesen értékelhetetlen képet kaptam. 

Következő CTG+UH négy hét múlva, május 5-én - harminchárom hetesen!!! Én már azt se értem, hogy hogyan lehetek majdnem 30 hetes, de hogy még utána is lesznek hetek, és a bébi a mindenféle applikációk szerint még a jelenlegi súlyának kétszeresét is fölszedi közben, de hosszában már csak pár centit nő... hát... oké... :D 

helló, április!

Arról szerettem volna írni, hogy mi volt a tegnapi terhesgondozáson, de sajnos nem tudok, mert nem volt. Jövő hét keddre tolták, és akkor még örülhetek, hogy/ha nem marad el úgy, ahogy van. Mondjuk azt olvastam, hogy a 28. héttől kéthetente javasolt csekkolni a magzatot (legalábbis Amerikában), nem tudom, ez most itt hogy fog alakulni. Szerencsére aggodalomra nincs okom, úgyhogy igazából csak sajnálom, hogy nem láttuk tegnap a kisbabánkat, de majd kedden. Mi ez ahhoz képest, hogy egy csomó lombikot stb. elhalasztanak... 

második trimeszteri összefoglaló (?!)

Egészen máig abban a hiszemben voltam, hogy a 28. hét végén kezdődik a harmadik trimeszter, de aztán rájöttem, hogy ha ma március 22-e van, én pedig június 22-re vagyok kiírva, azaz három hónap múlvára (?!), akkor bizony a harmadik trimeszter holnap kezdődik. Már amennyiben persze a terhességet 9 hónapban számoljuk... :P

A második trimeszter sokkal, de sokkal könnyebb volt, mint az első, fizikailag, lelkileg egyaránt. Ami tünet így eszembe jut, az a reflux, ami random jön-megy, meg a gyakori pisilés(i inger). Meg persze nem kapok levegőt a hasamtól, egyre kevesebb helyre férek oda, lehajolni azt nem tudok egyáltalán szinte, ilyesmik, de ezeket vicces velejárónak tekintem inkább. 

A babaszobából az alapdolgok közül hiányzik az ágy, ami eddig megoldottnak tűnt, de sajnos egy olyan pártól kaptuk volna (vagy hát lehet, hogy még megkapjuk, de egyelőre nagyon bizonytalan), akik az egészségügyben dolgoznak, és eléggé ki vannak téve a vírusnak, szóval találkozni velük most egy darabig biztos nem fogunk, és az utolsó pillanatig nem akarunk várni azért ezzel (persze egy újszülött bárhol elalszik még, de na). Az IKEA meg bezárt és házhoz is csak kis csomagokat szállítanak (amihez teherautó kell, azt nem), úgyhogy kicsit két szék között az ágy alá estünk, de remélem, két hónapon belül ez valahogy megoldódik. A másik, ami nincs, az a pelenka és a pelenkázáshoz kapcsolódó mindenféle törlőkendő, krém, kitudjami. Ezeket könnyű beszerezni szerencsére.
Cserébe ma rendeltünk köldökzsinórvér-tárolást 25 évre. Nyilván abban a reményben, hogy sose lesz rá szükség. Méregdrága, de a gyerekért mindent...

koronaszitu

Amikor az előző posztban írtam, hogy még hét hét a melóban, fogalmam se volt, hogy igazából még HÁROM NAPOM volt hátra a melóban - mármint helyileg. Csütörtök (márc. 12.) este* kezdett itt elharapódzni a koronahelyzet, egyik napról a másikra több tíz új beteget diagnosztizáltak, úgyhogy jól megijedtem** és írtam a főnökeimnek, hogy akkor én másnaptól itthonról dolgoznék. Nem volt ellenvetésük, sőt, de aztán pénteken napközben jött az e-mail, hogy hétfőtől mindenkit kérnek, aki csak meg tudja oldani, hogy a következő két hétben dolgozzon otthonról. Most ott tartunk, hogy az iskolák be vannak zárva (hétfő óta), és tegnap jelent meg a hír, hogy legkorábban április 20-n nyithatnak ki (ha egyáltalán, ugye). Szerintem én már a gyes kezdetéig (ápr. 27.) nem nagyon megyek dolgozni... 

Ebben a bezártságban úgy várom a 28. heti ctg-t meg ultrahangot, mint a megváltást, mert végre valamilyen céllal mehetek el itthonról, találkozhatok más emberekkel! (Még akkor is, ha az csak a nőgyógyászom és az asszisztense.) Már csak 12 nap. :P 

*Ráadásul csütörtök este úgy volt, hogy elutazom, de szerda este úgy döntöttem, nem megyek sehova, mert ki tudja. (Ld. lent.)

**A neten az terjed, hogy nem lehet bizonyítani, hogy a magzatra bármilyen (káros) hatással lenne, ha az anya elkapja a koronavírust, de engem pont ez aggaszt. Hónapok, évek, legrosszabb esetben évtizedek múlva fog csak kiderülni, hogy valami maradandó rendellenességet okoz(ott), amikor már késő lesz. Olyan illúzióim nincsenek, hogy én biztos nem fogom elkapni, de amit meg tudok tenni a saját magam és a születendő gyerekem védelmében, azt igyekszem megtenni. 

És Nálatok mi a helyzet?

sweet news

Megjött a lelet: jobbra sárgával kiemelve a referenciatartomány, balra az eredményeim. Szerintem nincs terhességi diabéteszem! :) 

(Amúgy ma kezdtem a 25. hetet, hihetetlen! Már csak hét hét a melóban!!!)

cukorterhelés

(Hogy megszaporodtak itt a bejegyzések hirtelen, hogy már normálisterhes* vagyok!)

Szóval tegnap este valami isteni sugallat hatására megnéztem, nincs-e nyitva a labor szombaton is, mert sajnos pár éve, még Budapesten, kellett cukorterheléses vizsgálatot csinálnom (akkor azt nézték, nem vagyok-e inzulinrezisztens), és emlékszem, utána mennyire nyominak éreztem magam egész nap, nem beszélve arról a kellemes két óráról ugye, amit a laborban kell eltölteni, és hát ez után még egy munkanapot végigcsinálni, brrrrr.

A labor honlapján az volt, hogy ma 7-kor nyitnak, és mivel mára semmilyen tervem nem volt az alváson, evésen és sorozatnézésen kívül (hát, ez az én Maslow-piramisom alja, ez van), plusz tegnap este már fél kilenckor leragadt a szemem, ez ideálisnak tűnt. Jó szarul aludtam, de hősiesen fölkeltem fél 7-kor és odaslattyogtam az éktelen madárcsicsergésben a laborhoz, 56-kor értem oda elsőként, ha!, és 7:17-kor már sorra is kerültem, levette a kedves, Florence nevű nővér az éhgyomri vért, majd megitatta velem a vizes cukrot narancs ízesítéssel - az sokat segített, hogy jéghideg volt, igazából rosszabbra számítottam/emlékeztem. Beállított egy stoppert, majd átkísért a szomszédos szobába, ahol - az addigra zsúfolt váróhoz képest - viszonylagos kényelemben, a lábamat föltéve várakozhattam a következő két körre. Olvasgattam egy kis Agatha Christie-t, meg neteztem, eltelt valahogy az egy óra, majd a második is. Azon tökre meglepődtem, hogy ugyanonnan vette Florence a vért mindháromszor, harmadjára már fájt is, de inkább az egyik karom fájjon egy kicsit, mint mindkettő. Elvileg hétfőre legkésőbb lesz eredmény.
Ja, és mindezek után kb. délután 4-ig aludtam, kisebb megszakításokkal. :D

*Ezt a nevet adtam annak az állapotnak, hogy tök nyugodt vagyok és még a koronavírustól se félek, és csak türelmesen (hahahaha, have you met me?) várom, mi ki lesz ebből :))))

2019. november 3. (6. hét 5. nap)

Ezt a posztot, ahogy a cím is mutatja, még novemberben írtam, az első trimeszter közepén, és részben válasz B. Kata kérdésére. Most már nem félek közzétenni.

Nem tudom, ezt a posztot mikor fogom merni közzétenni, ha egyáltalán valaha. De magamnak azért szeretném megörökíteni ennek a terhességnek az elejét is. A legelejét is. 

Valahogy annyira biztos voltam benne, hogy most sikerülni fog, hogy nem is lepődtem meg, amikor október 12-én pozitív lett a teszt, inkább csak nyugtáztam, hogy hát igen, erre számítottam. Ekkor voltam 11 dpo-n (dpo = day post ovulation), egy olyan ciklusban, ahol a 30. ciklusnapon volt peteérésem (és két, illetve három nappal előtte voltunk együtt). Amit az ember jelnek vehet, azt én jelnek vettem, és minden arra utalt, hogy terhes leszek - hangozzék ez akármilyen bullshitnek is, főleg utólag. De a legszebb az egészben, hogy valahogy már a ciklus elején tudtam, hogy most sikerülni fog, pedig akkor aztán semmit nem lehetett konkrétan előre látni, és a hírhedt kéthetes várakozás közepén is tudtam, hogy nem szabad azon az esküvőn túl sokat innom, mert Kis épp beágyazódik. Fizikailag semmi, de semmi nem utalt ekkor még terhességre (nyilván), és a tesztek, amiket 7 dpo-n kezdtem el gondosan lepisilni, mind negatívak voltak (nyilván) - egészen október 12-ig, amikor halványan, de egyértelműen megjelent a második csík, ráadásul talán nem is reggeli első vizeletből. Ja, igen, annyi fizikai jele volt a dolognak, hogy az után a bizonyos esküvő után elkezdtem köhögni meg fájt a torkom meg minden bajom volt, és az istennek se akartak enyhülni a tünetek, pedig nálam ez nem szokott pár napnál tovább tartani. De ezt persze inkább annak a számlájára írtam, hogy kint hideg szél fújt aznap és kimentünk fotódzkodni nem éppen az időjárásnak megfelelő öltözékben. 

Szóval amikor pozitív lett a teszt, rögtön kértem időpontot az új nőgyógyászomhoz, hogy adjon progeszteront, meg amit még jónak lát. Kemény 3 hét 5 napos terhesen mentem el hozzá (amikor ugye az ember hivatalosan még nem is terhes, mert még nem maradt ki a menstruációja...), amikor az ultrahangon legfeljebb a megvastagodott méhnyálkahártya látszik, de megkaptam a gyógyszereket és vissza lettem hívva egy héttel későbbre. Ekkor a tüneteim a mellfájdalom és a rettenetesen érzékeny mellbimbók, meg az elképesztő fáradtság volt, de ahogy magában a terhesség létrejöttében, valahogy abban is teljesen biztos voltam (és vagyok azóta is), hogy minden oké lesz ezúttal. 

Egy héttel később, 4 hét 4 naposan mentem újra, az ultrahangon még mindig semmi, de a doki szerint ez még teljesen normális, de azért nézetett vérből HcG-t: 455 (nem tudom, milyen mértékegység), gratulálunk, Ön valóban terhes! 

Eddigre már kezdtek "igazi" tüneteim lenni, a fentieken kívül néha szédültem, illetve a nap random pillanataiban, de legtöbbször délután "fejbeütött" egy-egy olyan álmossághullám, hogy a pár perc alváson kívül semmi nem segített. Aztán elkezdődött az étvágytalanság - enyhe émelygés kombó is, már nem tudom, pontosan mikor. 

Október 28-án volt a következő vizsgálat, 5. hét 6. napon, amikorra tudtam, hogy jó esetben szívpulzálást, kevésbé jó, de nem rossz esetben petezsákot és embriókezdeményt kell látni, de valamit már mindenképp. Ahogy elkezdte a vizsgálatot a doki, azonnal mondta, hogy nézzem csak, ott a szívpulzálás, az a kis izé, meg van a másik, még kisebb izé, abból lesz a placenta, és az egész körül ott a petezsák, minden oké, két hét múlva jöjjek újra, viszontlátásra, szép napot. 

Tankönyvileg folytatódik a történet egyelőre, amennyiben kb. 4 napja folyamatosan émelygek, túlzás nélkül, egy pillanatra se hagyja abba, de van, hogy egy-egy percre kicsit jobb. Általában az segít, ha eszem, csak ugye a fenének van kedve ilyenkor enni... Kevés dolog esik jól, főleg a sós kaják. 

Baromi hamar elfáradok kb. akármilyen tevékenységben, és reggel nagyon nehezemre esik fölkelni (főleg az émelygés miatt). Nem esik jól a kávé. Fájnak a melleim (érintésre meg amikor reggel fölkelek, akkor szoktam nagyon érezni), néha picit fáj a derekam, meg naponta egyszer-kétszer van ez a mindjártmegjön-érzés. Ja, és hasmenésem is van. :D De minden tünetnek örülök, ami azt jelenti, hogy a terhesség halad előre, Kis jó helyen van és dobog a szíve. Most a következő ultrahangig próbálok túlélni, mármint lelkileg, ami nov. 11-én lesz (8. hét legeleje). 

24. hét

Tegnap megvolt a 24. heti vizit is, a Kisdedet sajnos nem láttam, mert ugye pár nappal korábban volt a nagy UH, kicsit csalódtam is, de jól jön másra azért az a +30 euró például cuki rugdalódzókra.

A dokinő úgy kommentálta az UH-eredményeket, hogy minden nagyon szép, nagyon jó, nagyon normális (!), és csak így tovább. A súlygyarapodásomra nem tett megjegyzést, pedig ha jól láttam, a legutóbbi vizsgálat óta eltelt négy hét alatt ÖT kilót bírtam hízni... Nagyon sok édeset eszem mostanában, és amikor sósat, akkor se éppen valami könnyed kis salátát. Kívánni úgy kimondottan nem kívánok semmit (csak a szénhidrátot bármilyen formában). Kíváncsi vagyok, vajon később lesz-e savanyú uborka eperfagyival-korszakom. A vérnyomásom továbbra is rendben. 

Jövő kedden fogorvos, szerdán cukorterheléses vérvétel (brrrr). Nagyon nehezen viselnék egy esetleges diétát, úgyhogy ajánlom, hogy ne legyen terhességi diabéteszem. 

Egyébként egyre nehezebben mozgok és kapok levegőt, nagyon hamar kifulladok, sajnos úgy érzékelem, hogy a bokám is vizesedik, pedig még a 10 fokot se éri el a napi hőmérséklet, mi lesz itt késő tavasszal?!, és éjszakánként szinte pontosan kétóránként ébredek pisilni. Ezzel meg is van a napi mozgás, mert a hálószobánk az emeleten, a wc a földszinten van... :P Napközben még mindig annyit pisilek csak, mint a nemterhes emberek, tök fura. Amúgy teljesen frissnek és fittnek érzem magam, szívesen mozgok (séta, túra, meg az úszás is tervben van, csak ahhoz kéne egy fürdőruha, ami rámjön), és szellemileg is teljesen önmagam vagyok (az első trimeszter ebből a szempontból olyan volt, mintha valami üvegbúra vagy vattaréteg alatt töltöttem volna). 

Baba-lak 24 hetesen, sok pixellel

Kicsit írnék a terhesség lelki oldaláról is. Rengeteget könnyebbedett a lelkem az első trimeszterhez képest, szerintem valahol a 20. hét környékén nyugodtam le végre, már nem hiszem azt, hogy mindenképp valami rossz fog történni. Naponta hetvenkilencszer nézem meg a legutóbbi UH-képeket, már tervezem, hogy a kis arcából hűtőmágnest csináltatok, szóval teljes rózsaszín köd. Borzasztó nehezen állok ellen a kétszáznyolcvanadik babaruhának, és utálom a fast fashion láncokat, amiért kihasználják a kismamák gyengeségét és cukibbnál cukibb cuccokat árulnak egész emberi összegekért. Számolom vissza a napokat a gyes kezdetéig (még 38 munkanap!), és igazából már alig várom a szülést, de persze csak legkorábban betöltött 37 hét után. :D Többen kérdezték már, hogy nem félek-e a szüléstől, de (még?) egyáltalán nem. Bentmaradni nem szoktak a babák, szóval valahogy csak kijön majd. Azért jelentkeztem egy háromalkalmas szülésfelkészítőre, majd májusban lesz, hogy még annyira se féljek, mint majd addigra valószínűleg fogok. :P 

23. hét

teljesen kész vagyok ♥️♥️♥️♥️♥️

SZERK.: írok azért, amiről tudok, de nem nagyon tudok miről. Kedden lesz kiértékelve ez a mai UH a nődokimmal, mert ez most a kórházban volt, más orvossal (szonográfussal).

Amiket tudok:

- 616 gramm

- az összes szerve megvan és funkcionál

- nincs jele nyúlszájnak

- a gerinc zárt

- a szívkamrák és -pitvarok jól szeparáltak

- 149 bpm a szívverése (120 és 180 között kell, hogy legyen, szóval tökéletes)

- a köldökzsinórban jó az áramlás

- tiszta a magzatvíz

- mellső fali a placenta (ez megmagyarázza, hogy miért kezdtem később érezni a mozgásokat)

- a placentába vezető erekben is jó az áramlás

- a talpas képe alapján már most sincs lúdtalpa :D
- igen, fiú

félidőn túl

Holnap kezdem a 21. hetet, és meg kell, hogy mondjam, mióta kedden láttam a gyereket ultrahangon, és azon a 3d-s képen tök valóságos volt, volt szája, álla, szeme, orra, nyaka, válla, keze, és szerintem még térdkalácsa is (nem beszélve az összes többi testrészéről, amit nem láttam, de remélem azért, hogy vannak neki), átkerültem egy másik dimenzióba. Ebben a dimenzióban üdvözült mosollyal az arcomon szarom reagálom le az összes melóhelyi konfliktust meg egyéb stresszhelyzetet, és inkább arra figyelek, hogy már megint rúgott egyet, és miért nem szól előre, hogy most figyeljek? Meg inkább azon gondolkozom, hogy milyen érdekes ez a terhesség mint fizikai/biológiai helyzet, meg vajon milyen személyisége lesz a gyerekünknek?...

A következő ultrahang 28-án lesz, a kórházban csinálják (amúgy a nőgyógyásznál), és félórán át fog tartani, az összes dimenziót is lemérik majd. Rákérdeztem, hogy apuka jöhet-e, mire a recepciós furán nézett, és mondta, hogy még jó, ez részben neki van :D

Elkezdtünk bevásárolni, én már korábban vettem neki kis rugdalózókat meg bodykat (még mindig nem teljesen értem a különbséget, de mindegy is), de semmi szisztémám nem volt, kb. csak azon az elven vásároltam, hogy legyen viszonylag olcsó és cuki (színes, állatos). Nehéz sajnos nem csupa kék cuccot venni, mert a legtöbb helyen kétfajta babaruha van: rózsaszín virágos vagy kék traktoros. Szerencsére online sokkal nagyobb és szó szerint színesebb a választék, meg azért a H&M-ben is sikerült kifognom pár "fiús", de nem traktoros darabot. Amúgy nincs elvi kifogásom az autós minták ellen, csak nem értem, miért kell a gyerekeket 0 másodperces koruktól ilyen nemi sztereotípiákba kényszeríteni. Miért nem lehetnek a kisgyerekruhák uniszexek? Semmi jelentősége amúgy se, hogy valaki fiúnak vagy lánynak születik, legalábbis szerintem. Nekem teljesen mindegy, hogy lányunk vagy fiunk lesz, nevelni ugyanúgy szeretném, és ugyanúgy az a legfontosabb, hogy egészséges (és később kiegyensúlyozott, boldog, kíváncsi, empatikus, stb.) legyen. 

Szóval elkezdtünk bevásárolni, és eddig a "nagyobb" dolgok közül a pelenkázó és a babakád az, ami megvan, és még az ágy és a kocsi/hordozó plusz az autós gyerekülés hiányzik, de igazából ezeket használtan sokkal olcsóbban meg lehet venni, szóval lehet, hogy ez lesz. A pelenkázó az egy szuper komód igazából, és a legjobb benne, hogy a szobába belógó pelenkázóelemet be lehet csukni, amikor használaton kívül van:

A kádat nem mutatom meg, mert nem túl izgi, pont olyan, amilyennek az ember egy babakádat elképzel (zöld gumikkal az alján csúszás ellen). Legizgalmasabb tulajdonsága, hogy hét egész euróba került. :D 

Ezeken kívül vannak a ruhácskák, meg a kisebb dolgok (két cumisüveg, textilpelenkák büfiztetéshez, huzat a pelenkázóra, mondókás- és mesekönyvek...).

Igazából mihelyt eldöntjük, hogy mosható vagy eldobható pelenkát akarunk-e (vagy is-is), és abból is beszerzünk, meg veszünk egy ágyat, akkor onnantól az első pár napra a kórház után már jók vagyunk, minden más jobban ráér. Nyilván nem akar egyikünk se készületlenül nekiállni a csecsemős életnek, sőt, de engem megnyugtat, ha a legalapvetőbb dolgaink meglesznek. 

Még 55 munkanapom van, mielőtt megkezdem a gyest. És 134 napom a kiírt dátumig. Huhh!

20. hét (eleje)

Ezt a képet kaptuk ma az UH után (ahol külön meg lett dicsérve a magzatvizem, hogy milyen szép tiszta :D), hát én teljesen kész vagyok ennyi cukiságtól. Szerintem az anyjára ütött: szopja az ujját. 

Nekem (most már!) egyértelmű, mit kell látni, de hátha nem mindenkinek: a Ded jobb profilja látható a (szerintem) bal kezével, amit a szájához emel (az ujjszopás csak az én vélelmezésem). Látszik a szája, orra, álla, jobb szeme, jobb füle és az agya (!), illetve gyönyörű tisztán a nyaka és a válla. 

18. hét (vége)

Odáig fajult a Gyermek növesztése, hogy tegnap két idegen néni konkrétan jött és megsimogatta a hasamat. Mondanám, hogy kedves tőlük, de igazából nem értem, mi visz rá bárkit arra, hogy egy vadidegen testét megérintse. 

Be kellett szereznem kismamafelsőket, mert bár eddig se hordtam nagyon testhezálló cuccokat, hirtelen a mellem is növekedésnek indult, úgyhogy szinte minden szűk. Melltartókat is kellett vennem, és bár online rendeltem, csak egyszer fogtam mellé (pun not intended), és másodjára már sikerült a jó méretet belőnöm, és ezzel is úgy vagyok, mint a kismamanadrágokkal (amiket kb. a 12. hét óta hordok amúgy), hogy annyira kényelmesek, nemterhesen is ezeket kéne hordanom!

Ma voltam másodszor kismamajógán, vasárnaponként van, nagyon jólesik, főleg nyújtunk meg a majd a szüléshez szükséges izmokat erősítjük. Meg relaxálunk sokat, ami közben egyesek hajlamosak elszenderedni... 

Csütörtökön "beírattuk" a Dedet a bölcsibe, azaz felvetettük a várólistára, mert itt sajnos nagyon kevés az állami/önkormányzati fenntartású bölcsi, és messze nincs elég hely a gyerekeknek, úgyhogy a terhesség 4-5. hónapjában van épp időben az ember ahhoz, hogy elcsípjen egy helyet, mire a gyereke kb. 10 hónapos lesz... 

Ami a belsejemet illeti, nem nagyon tudok miről beszámolni, néha mintha már-már éreznék valami kis kaparászást, izomrángáshoz hasonlító izét a hasamból, de olyan ritkán és rövid ideig és gyengén, hogy mindig csak utólag regisztrálom, hogy lehet, hogy a Baba volt az. Még mindig ráérek állítólag, de már tökre érdekel, hogy milyen az, amikor tényleg érzem a magzatmozgásokat. Ahogy időben egyre távolodom az előző ultrahangtól, úgy frusztrál egyre jobban, hogy nem tudom, minden oké-e bent, de szerencsére egyre közelebb van a következő vizit (febr. 4.) időpontja, úgyhogy remélem, addig nem kergetem magam teljesen az őrületbe. 

"Terhestüneteim" nincsenek szinte egyáltalán, az étvágyam hatalmas, de érdekes módon nem vagyok éhesebb, mint régen, csak még akkor is éhesnek érzem magam, amikor már az előttem levő kaja felét eltüntettem. :D Éjszaka már nem hatszor kelek pisilni, csak két-háromszor, és az oldalamon egész jól tudok aludni úgy, hogy a hasam alá teszek egy párnát. Amúgy a terhesség előtthöz képest eddig kb. 3 kilóval vagyok nehezebb, de az első trimeszter közepéhez képest majdnem 8-cal. De minden vizsgálatkor megmérnek, és még egyszer se kifogásolták a súlygyarapodást, úgyhogy én se zavartatom magam. 

A 20. heti (!!) uh után jelentkezem. :)

16. hét

Ma megint láttam a fiúcskát ultrahangon, minden értéke tökéletes, meg az enyémek is, úgyhogy lassan talán elhiszem, hogy ennek bizony egy gyerek lesz a vége. :D Amúgy hálistennek a második trimeszter eddig tényleg sokkal jobb, mint az első, a gyomorégésen és a gyakori pisilésen kívül nem igazán van tünetem. Húzódnak az izmok, szalagok, meg ki tudja még, mik a hasamban, de rugdosást egyelőre nem érzek (első terhességnél korai is lenne, és ebből a szempontból ez elsőnek számít). 

A munkahelyemen már megbeszéltem a gyest, és lassan ránézünk a bölcsődékre is...